A St. Louis székhelyű Washington University School of Medicine kutatói a Nature Communications folyóiratban megjelent cikkükben egy eddig ismeretlen gyógyszercsoportról számoltak be, amely ígéretesnek mutatkozott 2-es típusú cukorbetegség és a nem-alkoholos zsírmájat valamint szív-érrendszeri problémákat okozó metabolikus szindróma kezelésében.
Egereken alkalmazva már hatásos az a tabletta, amely egyszerre szabályozza az inzulinszintet, illetve csökkenti a szervezet gyulladásos tüneteit.
A görögszéna, cink és króm tartalmú kapszula a vércukorszint megfelelő egyensúlyát biztosítja, amit önkéntes résztvevőkön végzett elővizsgálatokkal is alátámasztottak egy projekt során.
Egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszerek csökkenthetik a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Az idei tanévtől a köznevelési intézményeknek meg kell szervezniük a diabéteszes gyerekek iskolai időn belüli gondozását.
A legtöbb előadásban a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását, új kezelési módszereit, gyógyítási lehetőségeit mutatták be.
Két új megyei neuropátia centrum is nyílt Észak-Magyarországon szeptemberben: az egyik Salgótarjánban, a másik Esztergomban - közölte a központokat képviselő kommunikációs cég szerdán az MTI-vel.
A Covid gyakoribbá teszi a diabéteszt, és rontja a cukorbetegek állapotát – mondta Kempler Péter, a Magyar Diabétesz Társaság elnöke az RTL-nek.
A Covid-19 és a 2-es típusú cukorbetegség közötti összefüggéssel kapcsolatos információkból hozott létre adatbázist a King's College London és a Monash Egyetem kutatócsoportja - adta hírül a medicalxpress.com.
A hűtés nélkül tárolt inzulin is megőrzi hatásosságát egy új kutatás szerint.
Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején - derült ki egy friss tanulmányból.
Kanadai tudósoknak először sikerült kimutatniuk állatkísérletekben a kapcsolatot a magas inzulinszint és a hasnyálmirigyrák között.
Először figyelték meg tudósok, hogy a túl sok zsír a májból a hasnyálmirigybe terjedve 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezet.
A cukorbetegség szövődményeként kialakuló fekélyek és sebek gyorsabb gyógyulását segítő készítményt fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikáján - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Bizonyították az összefüggést a hasnyálmirigy sejtjeiben lévő biológiai óra zavara és a 2-es típusú diabétesz között svájci tudósok - írta a eurekalert.org.
Egy új tanulmány eredménye szerint a zsírszövet által termelt adipszin megvédi az inzulint termelő béta-sejteket a 2-es típusú diabéteszt kiváltó károsodástól.
Az UC Davis Health kutatócsoportja azonosította a diabétesz és az egyik legsúlyosabb diabéteszes szövődmény, az érszűkület közötti kapcsolatot, ami hozzájárulhat az érszűkület következtében fellépő betegségek megelőzéséhez.
A szemlencse vizsgálatával előre jelezhető a 2-es típusú diabétesz és az azt megelőző prediabétesz egy új, úttörő tanulmány szerint.
Amerikai kutatók felfedezték, hogy milyen mechanizmus áll az 1-es és 2-es típusú diabéteszben szenvedőknél tapasztalt fokozott rákkockázat hátterében.
A cukorbetegek esetében a testtömeg-index helyett a testzsír-index mutatja helyesen a szív- és érrendszeri problémák kockázatát - állapította meg egy új kutatás, amelyet a Kanadai Orvosi Szövetség folyóiratában publikáltak.
A Nottinghami Egyetem tudósai felfedezték, hogy a kávé képes stimulálni az energiaégetésben szerepet játszó barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban.
A USC Dornsife kutatói szerint a 2-es típusú diabétesz kezelésére szolgáló gyógyszerek védő hatásúak lehetnek az Alzheimer-kórral és a demencia más típusaival szemben.
Magyarországon 250-300 frissen diagnosztizált gyermeket érint évente az 1-es típusú diabétesz, ami háromszoros gyakoriságnövekedést jelent az elmúlt 30 évben. Különösen nyugtalanító jelenség, hogy a betegség előfordulása a hat év alatti korosztályban még az idősebb gyerekekkel összehasonlítva is aránytalan mértékben nő.
Egy új klinikai vizsgálat alátámasztja, hogy a kanagliflozin mintegy harmadával csökkenti a veseelégtelenség kockázatát 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknél.
A glükagont régóta az inzulin hatását ellensúlyozó hormonként határozza meg az orvostudomány, de montreali kutatók nemrég olyan új felfedezést tettek, ami gyökeresen átformálhatja ezt a felfogást.
Amerikai kutatók a világon első alkalommal transzformáltak humán őssejteket érett inzulintermelő sejtekké, ami az 1-es típusú diabétesz kezelésében forradalmi áttörést eredményezhet.
Egy kutatás szerint a dipeptidil-peptidáz-4 inhibitor csoportba tartozó antidiabetikumok fokozzák a gyulladásos bélbetegség kockázatát, egy új vizsgálatban pedig a másodvonalbeli antidiabetikumok és a kardiovaszkuláris események közötti összefüggést értékelték.
A rotavírus elleni védőoltás bevezetése előtt a kisgyermekeknél és csecsemőknél előforduló súlyos gasztroenteritisz leggyakoribb oka a rotavírus fertőzés volt. A rotavírus nagyfokú fertőzőképessége miatt a gyermekkori rotavírus fertőzés a nem oltott gyermekek körében univerzálisnak tekinthető.
Szederméretű, injekciót tartalmazó kapszulát fejlesztettek ki amerikai tudósok, mely a gyomron át juttatja a vérbe az inzulint. A kapszula formáját a leopárdteknős páncélja ihlette.
Naponta 10 cukorbeteg lábát amputálják Magyarországon, pedig a betegség kialakulása sok esetben megelőzhető. A prevenció fontosságáról és a korszerű kezelési lehetőségekről tartanak konferenciát Debrecenben, az egyetem szakembereinek részvételével.
Angliai adatok azt mutatják, hogy az utóbbi négy évben körülbelül 40 százalékkal nőtt a 2-es típusú diabétesszel kezelt gyermekek és serdülők aránya.
Az EMPRISE real-world vizsgálat eredményei azt igazolták, hogy az empagliflozin alkalmazásához a szívelégtelenség miatti hospitalizáció relatív kockázatának csökkenése társult a DPP-4-gátlókhoz képest, a kardiovaszkuláris betegséggel rendelkező és nem rendelkező 2-es típusú diabéteszes betegek körében.
2-es típusú diabéteszben a morbiditás és mortalitás vezető okai a kardiovaszkuláris betegségek, és ezek gyakoriságának csökkentése az antidiabetikus terápia egyik fő célja. Elsővonalbeli kezelésként a metformin a legelterjedtebb hatóanyag, de a másodvonalbeli kezelés kiválasztásával kapcsolatban már nagyobb a bizonytalanság.
Az egészség megőrzésében a táplálkozásnak van a legnagyobb szerepe, mint ahogy a táplálkozással összefüggő betegségek kialakulásában is - hangzott el az első országos táplálkozástudományi konferencián Debrecenben.
A diabéteszes retinopátia a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye. Hatására kóros elváltozások alakulnak ki a látóhártya kisereiben, ami látáskárosodáshoz, hosszútávon pedig vaksághoz vezethet – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt.
Akár 25 évvel a 2-es típusú cukorbetegség diagnózisa előtt kisebb anyagcsere-rendellenességek jelezhetik a jövőbeni betegség kialakulásának kockázatát.
A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében kulcsfontosságú az inzulin hatásának helyreállítása. Kutatók azon dolgoznak, hogy kifejlesszenek egy olyan terápiás stratégiát, amely a hormonszenzitív lipáz működését kihasználva javítja az inzulin hatásosságát.
Egy új, ausztrál kutatás szerint a korábbi feltételezésektől eltérően a diabétesz kiváltó oka a zsírszövetben keresendő, és a diabétesszel kapcsolatos hagyományos – a máj és hasnyálmirigy szerepére fókuszáló - megközelítés átformálásának az alapja lehet.
A VDAC1 fehérje gátlásán keresztül az inzulintermelő béta-sejtekben helyreállítható lehet a normális működés, ami a 2-es típusú diabétesz új gyógymódjának és akár megelőzésének lehet az eszköze.
Amerikai és koreai kutatók epidemiológiai tanulmánya feltárta, hogy a D-vitamin hiányban szenvedő embereknél sokkal magasabb a diabétesz kialakulásának a kockázata.
Egy új kutatás során a 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek majdnem felénél 1 év alatt sikerült az életmódváltó program segítségével visszafordítani a betegséget.
A Yale egyetem egy kutatócsoportja feltárta egy protein szerepét a zsírsavak transzportjában, ami a 2-es típusú diabétesz jövőbeli terápiájára is kihatással lehet, a müncheni Helmholtz Zentrum és a heidelbergi egyetem kutatásai szerint pedig a cukorbetegeknél a májban zajló gyulladásos folyamatok emelkedett koleszterinszintet, és ezen keresztül további vaszkuláris elváltozásokat eredményeznek.
Egy átfogó kutatás szerint a koleszterinszint csökkentésére alkalmazott sztatinok hosszú távú szedése az arra hajlamos betegeknél 30 százalékkal fokozza a 2-es típusú diabétesz kockázatát.
A cukorbetegek kétharmada gondolja úgy, hogy egészségesebben étkezik, mióta kiderült betegsége, az orvos javasolta szénhidrát-diétát azonban csak a betegek fele tartja, és ugyancsak a betegek fele méri naponta vércukorszintjét.
A vörös és feldolgozott húsokra kivetett adóval évente világszerte több mint 220 ezer ember halálát lehetne megelőzni és 40 milliárd dollár megtakarítást elérni az egészségügyi kiadások terén - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói.
A 2-es típusú, felnőtt korban kialakuló cukorbetegség elősegíti a rosszindulatú szájüregi daganatok kialakulását, terjedését és a túlélési esélyeket is csökkenti – mondta Dr. Ujpál Márta, az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika egyetemi docense.
Virtuális egészségügyi asszisztenst fejlesztettek magyar, portugál és svéd kutatók - közölte a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel hétfőn.
Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma a Debreceni Egyetemen (DE), az ebből származó árbevétel pedig háromszorosára nőtt és csaknem elérte az 5,5 milliárd forintot - közölte az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója az MTI-vel.
Amerikai kutatók kidolgoztak egy olyan, szájon keresztül alkalmazható gyógyszerformát az inzulin bevitelére, ami drámai módon átformálhatja a cukorbetegek gyógyszeres terápiáját.
Az ősz közeledtével ismét az influenzafertőzésre kezd irányulni a figyelem, az orvosok, gyógyszerészek és a diabéteszes betegek is felkészülnek az oltási szezonra, de ennek ellenére figyelmen kívül hagynak olyan védőoltásokat, amelyek életmentőek lehetnek.