A 2-es típusú diabétesszel kapcsolatos új kutatási eredmények

Egy kutatás szerint az erek lehetnek a diabétesz következő terápiás célpontjai

A vérerek tápanyag-szállításban betöltött szerepe gyakran nem kap elég figyelmet, de a Yale egyetem egy kutatócsoportja most feltárta egy protein szerepét a zsírsavak transzportjában, ami a 2-es típusú diabétesz jövőbeli terápiájára is kihatással lehet.

A Science Translational Medicine folyóiratban közzétett tanulmány szerint az apelin nevű fehérje pozitív hatással van a szervezet glükóz- és inzulinegyensúlyára. Ennek a pontos mechanizmusa eddig nem volt ismert, de a most elvégzett humán és állatkísérletek segítségével a kutatócsoport feltárta, hogy az apelin receptora főként az endotelsejteken expresszálódik, amelyek a vérerek belsejét borítják.

Azoknál az egereknél, ahol az endotelsejtekben nem volt ilyen receptor, a kutatók a szövetekben zsírsav-akkumulációt észleltek, valamint az apelin által kifejtett kedvező metabolikus hatás teljes megszűnését. Az egerekben emellett inzulinrezisztencia is kialakult.

Az eredmények rávilágítanak, hogy az apelin és annak receptora hogyan vesz részt a glükóz-inzulin egyensúly szabályozásában, valamint ennek az útvonalnak a terápiás célpontként való hasznosíthatóságát is felvetik.

A kutatók szerint az apelin által az atherosclerosisra kifejtett pozitív hatást korábbi vizsgálatok is alátámasztották, és ennek kihasználásával a 2-es típusú diabétesz kezelésében további előnyt jelentene a kardiovaszkuláris szövődmények kialakulásának gátlása.

A pszoriázis súlyossága összefügg a diabétesz-kockázattal

A pszoriázisban szenvedő betegeknél magasabb a 2-es típusú diabétesz kockázata, és a cukorbetegség kialakulásának kockázata jelentős mértékben emelkedik a pszoriázis súlyosságával arányosan.

A pennsylvaniai egyetem kutatói azt igazolták, hogy a cukorbetegség kialakulásának kockázata 64 százalékkal nagyobb azoknál a betegeknél, akiknek a bőrfelszíne legalább 10 százalékban pszoriázissal érintett, mint azoknál, akik nem szenvednek pikkelysömörben, és a különbség független az egyéb, hagyományos kockázati tényezőktől, például az elhízástól. A kutatás eredményei alapján a világszerte pszoriázisban szenvedő betegek közül 125 650 új diabéteszes eset fog kialakulni évente. A kutatás eredményei a Journal of the American Academy of Dermatology folyóiratban jelentek meg. Az Amerikai Dermatológiai Akadémia becslése szerint a pszoriázis körülbelül 2,5 millió amerikait érint.

„A pszoriázisra jellemző gyulladásról tudjuk, hogy fokozza az inzulinrezisztenciát, illetve a pszoriázis és a diabétesz hátterében vannak hasonló genetikai mutációk, ami alátámasztja a két betegség közötti kapcsolatot“ - mondta a kutatás vezetője. „Ez az első olyan vizsgálat, amely során kifejezetten azt tanulmányoztuk, hogy hogyan függ össze a pszoriázis súlyossága a diabétesz kialakulásának kockázatával.“

A kutatócsoport a BSA (testfelszín) érintettségének alapján értékelte a pszoriázis súlyosságát, és háziorvosoktól gyűjtött adatok alapján 8124 felnőtt beteget és 76599 egészséges (nem pszoriázisos) alanyt hasonlítottak össze. Az elemzés eredményeként azt találták, hogy a 2 százalék alatti BSA-arányú betegeknél viszonylag alacsonyabb volt a diabétesz kialakulásának kockázata, mint a nem pszoriázisos alanyoknál. A cukorbetegség kockázata drámaian megnőtt 10 százalék feletti BSA esetén. Diabétesz évente átlagosan 1000 emberből 5,97 esetben alakul ki, míg a 10 százalék feletti BSA-arányú betegeknél ez a gyakoriság 12,22/1000. Ebben a csoportban a relatív kockázat 1,64 volt, azaz 64 százalékkal volt magasabb, mint a nem pszoriázisos csoportban.

Emellett azt is igazolta a kutatás, hogy a BSA minden további 10 százalékos emelkedésének hatására a relatív kockázat újabb 20 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a 20-as BSA-arányú betegeknél csaknem 84 százalékkal volt magasabb a diabétesz kockázata, a 30 százalékos BSA-arányú betegeknél pedig 104 százalékkal volt magasabb a cukorbetegség kockázata.

„Ezek az eredmények függetlenek a diabétesz hagyományos kockázati tényezőitől, és alátámasztják az egyértelmű kapcsolatot a pszoriázis súlyosságának foka és a diabétesz kialakulásának kockázata között“.

A kutatás vezetője szerint a pszoriázisos betegeknél rutinszerűvé kellene tenni a BSA meghatározását, és a betegek célzott diabétesz-prevenciós programokba való bevonását, különös tekintettel azokra, akiknél a BSA 10 százalék felett van. Az új kutatási eredmények hozzájárulnak annak jobb megértéséhez is, hogy milyen egyéb kockázatokkal jár a súlyos pszoriázis, ahogyan azt már kutatások is igazolták, például kardiovaszkuláris események, májbetegségek és mortalitás vonatkozásában.

A diabétesz hosszú távú szövődményeként kialakuló májgyulladás koleszterinszint emelkedést okoz

A müncheni Helmholtz Zentrum és a heidelbergi egyetem kutatásai szerint cukorbetegeknél a májban zajló gyulladásos folyamatok emelkedett koleszterinszintet, és ezen keresztül további vaszkuláris elváltozásokat eredményeznek. Az eddig nem ismert mechanizmust feltáró kutatás eredményei a Cell Reports folyóiratban jelentek meg.

A cukorbetegségben szenvedő betegeknél az érrendszeri betegségek kulcsszerepet játszanak a hosszú távú szövődmények szempontjából. A hospitalizációk leggyakoribb okai a kardiovaszkuláris betegségek, amelyek a kórházi kezelést igénylő esetek mintegy 75 százalékát teszik ki, és ezek a betegségek felelősek a halálesetek 50 százalékáért.

„Még jól szabályozott vércukorszint mellett is vannak olyan cukorbetegek, akiknél magasabb a hosszú távú szövődmények kockázata. Azt szerettük volna megérteni, hogy milyen tényezők állnak ennek a jelenségnek a hátterében” – mondta a Helmholtz Zentrum igazgatóhelyettese. A kutatás során azokra a gyulladásos folyamatokra fókuszáltak, amelyek számos metabolikus zavarra jellemzőek, többek között a 2-es típusú diabéteszre és az elhízásra, és hozzájárulnak a hosszú távú szövődmények kialakulásához. Ezen belül a TNF-alfa gyulladásos citokin volt a kutatás célpontja, ami közismerten szerepet játszik a reaktív oxigénvegyületek termelődésében a májban. A kutatók igazolták, hogy ezek a vegyületek inaktiválják a GAbp transzkripciós faktor komplexet. Kísérletes modellekben ez a gátlás a sejtek energiaszenzorának, az AMPK-nak a csökkent működését eredményezte. Ennek következtében fokozódott a koleszterin termelése, és tipikus atherosclerosisos tünetek fejlődtek ki.

„Az eredményeink alátámasztják, hogy a máj kulcsszerepet játszik a leggyakoribb diabéteszes érbetegségek kialakulásában” – mondta a cikk társszerzője. „A GAbp egy molekuláris szabályozó fehérje a gyulladás, a koleszterin anyagcsere és az atherosclerosis találkozási pontjánál. Protektív hatása nélkül hypercholesterolemia és lipidlerakódás alakul ki.”

„Mivel az adatok igazolják az eredményeinket, az új jelátviteli útvonal – függetlenül a beteg vércukorszintjének szabályozottságától – kulcsfontosságú lehet a diabétesz hosszú távú szövődményeinek kialakulásában, és ezt terápiás szempontból is ki lehet használni” – tette hozzá a kutatás vezetője.

Egy új kutatás feltárja a diabéteszes lábfekélyek valódi következményeit

Egy új kutatás szerint az elfertőződött diabéteszes lábfekélyben szenvedő betegek prognózisa rosszabb, mint ahogyan az eddig feltételezték. A kutatásban részt vevő betegek több mint felénél 1 év múlva sem gyógyult meg a fekély, és hét betegből egynél teljes vagy részleges amputációt kellett végezni. A kutatás összefoglalása a Diabetic Medicine folyóiratban jelent meg.

A lábfekély az Angliában élő 3,3 millió cukorbetegnek mintegy egynegyedét érinti. A fekély oka a diabétesz miatt kialakuló ideg- és érkárosodás, a sebek gyakran krónikussá válnak, lassan gyógyulnak és hajlamosak az elfertőződésre, ami gyakran amputációhoz vezet.

A kutatást a leeds-i egyetemen végezték, hogy felmérjék a diabéteszes lábfekélyben szenvedő betegek gyógyulási esélyeit, és a vizsgálat eredményei alátámasztják, hogy a magas kockázatú betegeknél rendkívül fontos a szoros monitorozás.

A lábfekély nem csupán mozgáskorlátozottságot okoz, de a kezelés költségei rendkívül magasak az egészségügyi ellátórendszer számára, Angliában például elérik az évi 650 millió fontot.

A leeds-i egyetem kutatói élen járnak a diabéteszes lábfekély megelőzésével és kezelésével kapcsolatos kutatásokban, illetve az egyéb bőrsérülések és a felfekvések kezelésének tanulmányozásában, amelyek mindegyike olyan egészségügyi probléma, ami a népesség elöregedésével egyre gyakoribbá válik.

A kutatók 299 beteget figyeltek meg, akiket a klinikán kezeltek, és 1 éven keresztül utánkövették őket. Az utánkövetési időszak végén hét betegnél (17,4%) történt teljes vagy részleges lábamputáció. A többi beteg kevesebb mint felénél (45,5%) gyógyult meg a fekély. A kutatók véleménye szerint ez a kimenetel rosszabb, mint amire számítottak és amit statisztikai elemzések segítségével alapoztak meg.

A kutatás vezetője szerint „a lábfekély egy nagyon veszélyes állapot, fájdalmas, korlátozza a beteg mozgását, és számos kockázati tényező forrása, például az elhízásé és szívbetegségé.

„Kulcsfontosságú, hogy a betegek azonnali kezeléstben részesüljenek, amikor a fekély elkezd kialakulni, mert csak így lesz esély a teljes gyógyulásra. A kutatásunk eredményei azért is fontosak, mert segíthetnek a klinikusoknak a betegség sikeres kezelésében.”