A hűtés nélkül tárolt inzulin is megőrzi hatásosságát
A hűtés nélkül tárolt inzulin is megőrzi hatásosságát egy új kutatás szerint.
A svájci Genfi Egyetem és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet kutatócsoportja megállapította, hogy nyitott inzulinampullák több mint 30 Celsius-fokos hőmérsékleten négy héten át tárolva is megőrzik hatásosságukat. Ez különösen a szegényebb országokban és a meleg éghajlaton élők számára lehet fontos.
Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők vérének nagyon magas a cukortartalma, aminek súlyos következményei lehetnek (többek közt kóma, vakság, végtagamputálás). A betegeknek ezért naponta kell inzulininjekciót kapniuk.
"Az aktuális irányelvek szerint az ampullákat folyamatosan két és nyolc fok között kell tárolni" - idézte a két szervezet közös közleménye Philippa Boulle-t, az Orvosok Határok Nélkül krónikus betegségekkel foglalkozó szakértőjét.
Egyes vidékeken, köztük Afrika Szaharától délre eső régióiban ez szinte lehetetlen, ezért a cukorbeteg minden injekcióért kénytelen egy ellátóhelyet vagy kórházat felkeresni.
Eddig úgy vélték, hogy ha melegebb hőmérsékleten tárolják, az inzulinban pelyhek csapódhatnak ki, állaga változhat, így nem lehet beinjekciózni.
A friss tanulmány szerzői ezért megvizsgálták olyan kinyitott ampullák inzulinfehérjéit, amelyeket négy héten át az előírás szerint hűtve tároltak, valamint olyan ampullákét, amelyeket ugyanennyi ideig éjszaka 25, nappal 37 fok körüli hőmérsékleten tartottak.
Az eredmények szerint az inzulinkészítmények mindkét esetben ugyanolyan hatásosnak bizonyultak - írták a kutatók a PLOS One szaklap szerdán publikált friss számában.
MTI