Az antidiabetikumokkal való kezelés gátolhatja az Alzheimer-kór kialakulását
A USC Dornsife kutatói szerint a 2-es típusú diabétesz kezelésére szolgáló gyógyszerek védő hatásúak lehetnek az Alzheimer-kórral és a demencia más típusaival szemben.
A kutatócsoport azt találta, hogy a kezeletlen diabéteszben szenvedő betegeknél az Alzheimer-kór tünetei 1,6-szer rövidebb időn belül jelentek meg, mint a nem cukorbeteg vizsgálati alanyoknál.
A kutatás eredményei a Diabetes Care folyóiratban jelentek meg.
„Kutatási eredményeink felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos a diabétesz és más anyagcsere-betegségek időben való diagnosztizálása” – mondta a kutatás vezetője. „Cukorbetegek körében egyértelmű összefüggés mutatható ki a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának sebessége és a diabétesz gyógyszerelése között.”
A kutatás során az úgynevezett tau-patológiát vizsgálták, vagyis annak az agyi elváltozásnak a mértékét, ami az Alzheimer-kórra jellemző. A kutatók 1289, 55 év feletti beteg adatait elemezték, többek között a diabétesz és érbetegségek biomarkereit, képalkotó vizsgálatok eredményeit, valamint számos teljesítmény- és memóriateszt eredményét.
Az elemzésbe bevont 900 beteg közül 54-en voltak cukorbetegek, de nem kaptak kezelést, míg 67 beteg kapott antidiabetikus terápiát. A résztvevők többségének – 530 főnek – a vércukorszintje normális volt, és 250 alanynál igazoltak prediabéteszt.
A kutatók ezt követően a különböző betegcsoportok között összehasonlították azoknak a laboratóriumi vizsgálatoknak az eredményeit, amelyek jelzik az amyloid plakkok megjelenését.
„Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a diabétesz kezelésére szolgáló gyógyszerek befolyásolják a demenciát okozó agyi degeneráció progresszióját, bár az még nem világos, hogy ennek milyen hatásmechanizmus áll a hátterében, ezért további kutatásokra van szükség ezen a területen.”
Az Alzheimer-kórra egyre több kutató tekint úgy, mint több rendellenesség következtében kialakuló betegségre, amely nem csak egy vagy két kiváltó okra vezethető vissza. Az újabb megközelítés szerint a demencia patomechanizmusához hozzájárulhat a légszennyezés, a genetikai jellemzők (például az ApoE4 gén), de szívbetegségek, illetve anyagcsere-betegségek is.
Forrás: Diabetes Care (2019). DOI: 10.2337/dc18-1399 , http://care.diabetesjournals.org/content/early/2019/02/25/dc18-1399
Fordította: Dr. Kaló Anna
MedicalExpress