Orvosi kifejezések

Ezen az oldalon az orvosi gyakorlatban gyakran használt latin-görög (kisebb részben angol, esetenként német) orvosi kifejezések és magyarázataik szerepelnek a humán anatómiai nevektől a tünetek, a betegségek és az állapotok megnevezésén át egyes vegyületek (enzimek, hormonok, gyógyszer-molekulák) nevéig.

amakrin

1. Olyan sejt, vagy struktúra, amelyben nincs hosszú, fibrosus nyúlvány. 2. Ilyen sejtnek, vagy struktúrának jelzője. (gör: a-, fosztóképző + makros, hosszú + is, rost)

amakrin sejt

Cajal által leírt, retinában található idegsejt típus, mely rövid elágazódó dendritekkel, axonnal azonban feltehetőleg nem rendelkezik.

amalgám

Olyan öntvény, amelyben valamely elem, vagy fém higannyal ötvöződik. A fogászatban főként két típusát alkalmazzák, az ezüst-ón amalgámot, amely kis mennyiségben még tartalmaz rezet, cinket és még esetleg más fémeket is, míg a másik több rezet tartalmaz (12-30 súly%-ig). Ezeket fogtömésre és festékkészítésre használják. (gör: malagma, lágy massza)

amalgám ~

Amalgám folt. Kékes-fekete, illetve szürke folt a szájnyálkahártyán, melyet fog helyreállítás vagy húzás során véletlenül a szövetekbe került ezüst amalgám okoz.

amantadin hidroklorid

Antiviralis szer, melyet influenza ellen alkalmaznak, de Parkinson-kór kezelésében szintén használatos, mivel a dopamin felszabadulását fokozza, ill. visszavételét gátolja a substantia nigra dopaminerg neuronjainak idegvégződésein.

amarus

(lat.) keserű

amasia

szinonima: amastia

amastia

emlőhiány; szinonima: amasia (gör: a-, fosztóképző + mastos, emlő)

amatoxin

Amanita phalloides toxinja, biciklikus octapeptid

amaurosis

vakság, a szemek kóros eltérése nélkül; oka általában valamilyen agyi elváltozás (gör: amauros, sötét + osis, állapot)

Amaurosis fugax

Átmeneti látásvesztés (ocularis TIA)

amauroticus

amaurosissal kapcsolatos, vagy abban szenvedő

amauroticus ~

A nervus opticus betegsége miatt vak szem pupillája, amely fényre nem húzódik össze csak akkor, ha az egészséges másik szemet éri az inger.

ambageusia

ízérzés elvesztése a nyelv mindkét oldalán (lat: ambo, mindkettő + gör: a-, fosztóképző + geusis, ízérzés)

ambi-

körül, minden oldalról, kettős; megfelelője a görög amphi- (lat: körül)

ambidexter

mindkét kezet egyforma ügyességgel használó

ambidextria

mindkét kéznek ugyanolyan ügyességgel történő használata

ambiguus

1. kétértelmű 2. anat: vándorló; kétirányú 3. neuroanat: nucleus ambiguus, amelyből kiinduló visceralis efferens rostok a n. vagusban és n. glossopharyngeusban futnak. (lat: ambiguus, vándorol)

ambilateralis

mindkét oldalra vonatkozó, kétoldali (ambi + lat: latus, oldal)

ambiszexuális

1. Olyan szexuális jellegzetességnek jelölése, amelyek mindkét nemben fellelhetőek. 2. szleng: biszexuálisok jelölésére

ambivalencia

Egy adott személlyel, dologgal, vagy eszmével szemben érzett kettős érzés, vagy érzelem. Szeretet és gyűlölet egyszerre történő érzése ugyanazon személy iránt. (ambi- + lat: valentia, erő)

ambivalens

ambivalenciára vonatkozó, vagy azzal jellemzett

ambly-

tompaság, homály, halványság (gör: amblys, halvány, tompa)

amblyaphia

tapintási érzék csökkenése (ambly- + gör: haphé, érint)

amblygeusia

ízérzés csökkenése (ambly- + gör: geusis, ízérzés)

amblyopia

Látásgyengeség valamely szemen, amelynek oka nem ismert, lencsével nem korrigálható. (gör: amblyopia, látás homályossága)

amblyoscop

Reflektáló stereoscop, amellyel értékelni, illetve stimulálni lehet a binocularis látást. (gör: amblyopia + skopeo, tekinteni)

amboceptor

Komplement kötő antitest, jelenleg főleg a birkák vörösvérsejtjei ellen termelt antitesteket értjük alatta, amelyeket hemolitikus komplement fixációs tesztekben használunk. (ambo + lat: capio, venni)

ambuláns

Olyan beteg, aki nem ágyhoz kötött, fennjáró. (lat: ambulans, sétáló)

AMCHA

tranexamsav

AMD

savimaltáz-deficiencia, savimaltáz-hiány

amelia

congenitalis végtaghiány (gör: a-, fosztóképző + melos, végtag)

ameloblast

A zománcszerv belső rétegének hengerhámsejtje a fejlődő fogcsírában, amelynek szerepe jelentős a fogzománc kialakításában. (ang: amel, zománc + gör: blastos, csíra)

ameloblasticus ~.

A zománcszerv belső rétege syn enamel l.

ameloblasticus adenomatoid ~

Ameloblastoma. Syn adenomatoid odontogen ~.

ameloblastoma

Benignus odontogen epithelialis daganat, mely lassan növekszik, radiolucens tumorként. Leggyakrabban a mandibula hátsó területen mutatkozik; nem megfelelő excisio esetén hajlamos a kiújulásra. (ameloblast + gör: oma, tumor)

ameloblastos ~

Benignus kevert odontogen (fogeredetű) daganat, amelyre jellemző, hogy a fog epithelialis és mesenchymalis komponensei egyaránt proliferálnak, de nem képeznek kemény fogszövetet. Klinikailag fájdalmatlan radiotranslucens területként észlelhető, lassan növekvő daganat, mely gyerekek és serdülők mandibulajában látható.

ameloblastos ~

Gyorsan növő, fájdalmas, környezetét elpusztító odontogen daganat, amely átereszti a röntgensugarat. Általában előzetesen létező ameloblastos ~ elfajulásából keletkezik. Syn ameloblastos sarcoma.

ameloblastos ~

Jóindulatú kevert daganat, ami egyrészt egy nem differenciált, szövettanilag ameloblastomanak megfelelő komponensből, valamint egy szövettanilag odontomának megfelelő jól differenciált komponensből áll.

amelodentinalis

szinonima: dentinoenamelis

amelogenesis

A fogzománc lerakódása és fejlődése. Szinonima: enamelogenesis

amenorrhoea

menstruáció hiánya, vagy elmaradása (gör: a-, fosztóképző + mén, hónap + rhoia, folyás)

amentia

1. Szinonima: mentalis retardatio 2. Szinonima: dementia (lat: bolondság)

amerícium (Am)

Uránium neutronnal való bombázásakor, vagy a plutónium 241,242 és 243 -bomlásakor kapott elem. Atomszáma 95, atomsúlya 243,06. A 241Am (felezési idő 432,2 év) csontbetegségek diagnosztikájában használható. A 243Am felezési ideje 7370 év.

Amerikai ~.

syn mucocutaneous l.

Ames-~

Lehetséges carcinogen anyagok szűrése hisztidint szintetizálására képtelen Salmonella typhimurium segítségével. Ha a vizsgált anyag olyan mutációkat hoz létre, melyek visszaszerzik a hisztidin termelő képességet, úgy az anyag carcinogen.

ametria

uterus congenitalis hiánya (gör: a-, fosztóképző+ metra, méh)

ametropia

Bármilyen fénytörési zavar, amelynek következtében a beteg nem képes a retinára fókuszálni. (gör: a-, fosztóképző + metron, mérték + ops, szem)

ametropiás

Ametropiával kapcsolatos, vagy olyan személy, aki ametropiában szenved.

amfórás

Üreges hang jelzése, amelyet percussio, vagy auscultatio révén hallunk a thorax fölött, ha a tüdőben üreg, vagy pneumothorax alakult ki. (gör: amphora, edény)

hirdetés