Orvosi kifejezések

Ezen az oldalon az orvosi gyakorlatban gyakran használt latin-görög (kisebb részben angol, esetenként német) orvosi kifejezések és magyarázataik szerepelnek a humán anatómiai nevektől a tünetek, a betegségek és az állapotok megnevezésén át egyes vegyületek (enzimek, hormonok, gyógyszer-molekulák) nevéig.

~ henselae

a macskakarmolásos láz kórokozója, AIDS betegeken pedig bacillaris angiomatosist okozhat.

~ hepatica ~

hepatica coli.

~ hepaticae

A máj vérét elvezető ~; a centrális ~at gyűjtik össze, és három nagyméretű, a rekeszizom alatt a ~ cava inferiorba ömlő ~ban, valamint számos kisebb, alacsonyabb szinten a ~ cava inferiorba ömlő ~ban végződnek.

~ hepaticum

Előrehaladott májelégtelenségben, illetve portoszisztémás shuntműtét után a vér ammóniaszintjének emelkedése következtében kialakuló c. Jellemző tünetei a precomás stádiumban jelentkező asterixis, az EEG-vizsgálat alkalmával mindkét félteke felett regisztrálható paroxysmusos, szinkron, trifázisos hullámtevékenység.

~ hepaticus

Súlyos májbetegségben szenvedő leheletének jellegzetes szaga. Volatilis aromás anyagok okozzák, amelyek a vérben felhalmozódnak és a vizelettel választódnak ki, mivel máj általi anyagcseréjük csökkent.

~ hepaticus communis

Az epútrendszer tagja, mely a jobb és a bal d. hepaticus összeömlésével keletkezik. A porta hepatisban csatlakozik hozzá a d. cysticus és a továbbiakban d. choledochusként fut.

~ hepaticus dextra

Ez a vezeték szállítja az epét a máj-, valamint a lobus caudatus jobb feléből a ductus hepaticus communisba.

~ hepaticus sinistra

Az epét a máj bal feléből, beleértve a lobus quadratust és a lobus caudatus bal felét elvezető vezeték.

~ hepatis

Vérrel telt üregek megjelenése a máj egész területén. Az üregeket bélelheti endothelium vagy szervülhetnek is. Rochalimaea henselae által immunszuprimált személyekben okozott bakteriális angiomatosis tünete.

~ hepatis

(NA) p. Hepatis transversalis fissura A máj visceralis felszínén, a lobus caudatus és a lobus quadratus között, amely magába foglalja a portális vénákat, a hepatikus artériákat, a hepatikus idegfonatot, a ductus hepaticust és a nyirokereket. SZIN caudal transverse fissure, portal fissure.

~ hepatis dexter

syn right lobe of liver

~ hepatis flava

Akut fulmináns hepatitis, mely lehet vírusfertőzés vagy mérgezés következménye. A májparenchyma sejtjei gyorsan elpusztulnak, néha zsíros degeneráció figyelhető meg. Szinonima: Rokitansky-kór

~ hepatis sinister

syn left lobe of liver.

~ hepatoma

májsejtekből eredő carcinoma Szin.: hepatocarcinoma, hepatocellularis carcinoma

~ hereditaria

szinonima: androgén ~

~ hermaphroditismus

pontosabban maszkulin pseudohermaphroditismus, valódi hermaphroditismus, amelyben túlnyomóan férfias testi jellegek láthatóak

~ hernia

gerinchasadékon keresztül kitüremkedő agyhártya

~ hernia

bélfodor nyílásán keresztül kialakuló sérv

~ herpetica

a cornea, ill. a cornea és conjunctiva gyulladása, amelyet herpes simplex vírusfertőzés okoz. Szinoníma: keratoconjunctivitis herpetica.

~ herpeticum

1. típusú herpesvírus bőrfelszínen történő disseminatioja által okozott lázas állapot, mely leggyakrabban gyermekeknél fordul elő és testszerte megjelenő vesiculák jellemzik, melyek rövid idő alatt közepüknél behúzódott pustulákká válnak.

~ herpetiformis

egy ideg ellátási területén megjelenő morphea, a herpes zoster esetén megfigyelhető bőrelváltozáshoz hasonlóan

~ herpetiformis Duhring

Szimmetrikus viszkető eruptiok, csoportosan mutatkozó vesiculák és papulák képében jelentkező krónikus bőrbetegség. Gyakori a relapsus. Glutén szenzitív enteropathiahoz társul, és az epidermisben az egészséges bőrt is megtámadó IgA immunkomplexek mutathatók ki. Syn Duhring kór.

~ heterochromia

kétszínű vagy sokszínű szivárványhártya

~ heterozygota

adott recesszív tulajdonságra heterozygota szervezet, más speciális mechanizmusok (lyonisatio, allél kizárás, deletio) hatására megjelenik a fenotípus

~ hiatus

sinus maxillaris nyílása az orrüreg felé Szin.: hiatus maxillaris

~ híd

a koszorúserek külső oldalán, epicardialisan húzódó szívizomrost, ez a felfedezés vezetett ahhoz a feltételezéshez, hogy a nem várt hirtelen szívhalál esetén a terhelés során a szív összehúzódása összenyomja a koszorúsereket

~ hidratáz

A víz és az urokánsav reakcióját katalizáló enzim, mely az L-hisztidin katabolizmusának egyik lépése; urokánsavuria eseteiben ez az enzim hiányzik az.

~ hippocampi

Keskeny, éles, fehérállományból álló crista, mely szomszédos az alveus hippocampival és a hippocampus medialis széléhez csatlakozik, benne a hippocampus efferens rostjai vannak. Ezek a fornixot, a commissura hippocampi rostjait és a septohippocampalis rostokat képezik. Syn corpus fimbriatum (1).

~ hippocratica

Beesett arc, a szemek besüllyedtek, az orca konkáv, a halánték is besüppedt, az ajkak elernyedtek az arcszín ólomszürke. Mindez a halálközeli állapotot és hosszas betegséget jelent. Syn hippokratészi ábrázat.

~ hirudinaceus

sertésekben előforduló nagy, horgas fejű féreg, az orsóférgekhez (Ascaris) hasonló méretű, a bélcsatornában élősködnek. Fertőzött sértés székletettel érintkező ganajtúró bogár vagy svábbogár közvetíti az emberi fertőzést

~ histiocytosis

lymphoma gyorsan halálhoz vezető formája, láz, sárgaság, pancytopenia, máj, lép, nyirokcsomó megnagyobbodás jellemzi. Az érintett szervekben gócos elhalást, vérzést, histiocyták burjánzását, és vörösvérsejtek phagocytosisát találjuk

~ hőmérséklet

a bakteriológiában használt hőmérséklethatár, ami alatt a baktérium nem növekszik

~ hominis

kismedencei gyulladásos betegségek, és más nemi szerveket, húgyutakat érintő gyulladás kórokozója, magzatburok-gyulladást és gyermekágyi lázat okozhat

~ homoszexualitás

serdülőkort követően két férfi között kialakuló szexuális érdeklődés, aktivitás, közösülés

~ humeri

A humerus distalis végén található, kicsiny, kerekded íznyúlvány, mely az articulatio radiohumeri alkotásában vesz részt. Syn capitellum (2).

~ hyaloidea

Az üvegtest elülső felszínén lévő bemélyedés a lencse részére.

~ hyaloidea

a cornea endothelsejt rétege és substantia propria között található homogén, átlátszó sejtmentes alaphártya Szin.: membrana vitrea, Duddell-hártya

~ hydatid cysta

Szin.: alveolaris hydatid cysta

~ hydatidosa

Elsősorban a kérődző állatok májában előforduló, Echinococcus lárvák körül kialakult c. Emberben az E. granulosus cysta két formája, a c. hydatidosa és az ossealis hydatid c. fordul elő. Harmadik formája az E. multilocularis okozta alveolaris hydatid c. Syn echinococcus c.

~ hydrochloricum

sósav

~ hyloma

mesenchyma vagy mesoblasticus pulpa eredetű daganat

~ hyopneumoniae

disznók tüdőgyulladását okozó mycoplasma

~ hyorhinis

sertések orrüregében kimutatott faj, ami arthritishez és poliserositishez társulhat sertéseknél

~ hyosynoviae

sertéseknél arthritist és poliserositist okozó, ízületekben és légutakban kimutatott kórokozó

~ hyothyroidea

vékony, rostos lemez a pajzsporc és nyelvcsont között Szin.: membrana thyrohyoidea

~ hypermatura

A lencse kérgének elfolyósodásával járó ~, a lencse magja szabadon lebeg tokjában (Morgagni-féle ~).

~ hyperopia

akkomodációval kompenzálható távollátás Szin.: fakultatív hyperopia

~ hyperpyrexia

Szin.: hőguta

~ hyperthermia

hevenyen kialakuló igen magas láz, izommerevség kíséri. A genetikailag fogékony személyek váltják ki egyes exogén szerek, mint a halotán vagy szukcinilkolin Szin. fulmináns hyperpyrexia

~ hypertonia

súlyosan magas vérnyomás, ami a vesékben, ideghártyán artériafalak elhalását okozza, vérzés jelentkezik. A halált leggyakrabban uraemia vagy agyi erek rupturája okozza

hirdetés