Ezen az oldalon az orvosi gyakorlatban gyakran használt latin-görög (kisebb részben angol, esetenként német) orvosi kifejezések és magyarázataik szerepelnek a humán anatómiai nevektől a tünetek, a betegségek és az állapotok megnevezésén át egyes vegyületek (enzimek, hormonok, gyógyszer-molekulák) nevéig.
Csillag alakú ~, hosszú nyúlványokkal, főként az agy és gerincvelő fehérállományában láthatók. Cytoplasmájukban gliarostok kötegei találhatók. A legtöbb astrocytoma ezekből a sejtekből származik.
1. Fibrillatio folyamata. 2. Fibrillum képződése. 3. Az izomrostoknak igen gyors rángása, összehúzódása, de ebben az izom a maga egészében nem vesz részt. 4. Féregszerű, rendszerint lassú, az egyes izomrostokban észlelhető rángás. Gyakran észlelhető a szívpitvarban vagy -kamarában és a nemrégen denervált vázizmokon is.
A pitvari fluttern (FF) hullámok és a pitvari fibrillációs (ff) hullámok együttes megjelenése az EKG-görbén.
Finom fibrillumok keletkezése (elektronmikroszkóppal megfigyelhető). Normálisan a kollagén rostos kötőszövetben észlelhető.
Finom rost, egy rost (fibra) része. (L. fibrilla)
Elasztikus filamentosus fehérje, mely a thrombinnak a fibrinogénre gyakorolt hatásából ered. E folyamatban a fibrinogénből kiválik a fibrinopeptid A és B, a vér pedig megalvad. A thrombusok, a vegetációk és az akut gyulladásos exudatiok része. Utóbbira példa a diphtheria és a lobaris pneumonia.
Zömében fibrinogént tartalmazó húgyúti kő.
fibrin/fibrinogén lebomlási termékek Számos kis peptidfragmentum, amelyek plazmin hatására a fibrinogénből és a fibrinből keletkeznek a fibrinolízis folyamata során.
1. Régebben XIII véralvadási faktornak nevezték. 2. Syn plazmin.
Fibrinnel kapcsolatos vagy fibrin tartalmú.
Fibrines exsudatummal járó akut ~
Fibrin-. (L. fibra, rost)
Fibrinből és sejtekből álló. A gyulladásos exudatio bizonyos típusai.
A vérplasmaban levő globulin, amelyet a thrombin ionizált kalcium jelenlétében átalakít fibrinné és ezáltal megalvad a vér. A gerincesek vérének egyetlen koagulábilis proteinje. Hiányában afibrinogenaemiáról, rendellenes működésekor dysfibrinogenaemiáról beszélünk.
Fibrinogénnel kapcsolatos, illetve fibrin képző.
Syn hyperfibrinogenaemia.
Fibrinképződés.
A fibrinogén feloldódása a vérben. (fibrinogen + G. lysis, oldódás)
1. Fibrinhez hasonlító. 2. Kifejezetten, csillogóan acidophil, homogén, retractilis, fehérjeszerű anyag (1), mely gyakran képződik az erek falában, valamint a kötöszövetben olyan betegekben, akik disszeminált lupus erythematosusban, polyarteriitis nodosaban, sclerodermaban, dermatomyositisben és rheumás lázban szenvednek (2). Gyakran látható gyógyuló sebben, krónikus pepticus fekélyben, a placentaban, malignus hypertensio esetén a necroticus érfalban és egyéb változatos esetekben. (fibrin + G. eidos, emlékeztető)
A festési reakció során fibrinre emlékeztető acidophil refraktilis anyaglerakódás észlelhető, mely előfordulhat a kötőszövetben, az érfalban, de máshol is.
Syn plazmin.
A fibrin hidrolízise. (fibrino- + G. lysis oldódás)
Fibrinolysissel kapcsolatos.
a vérzéshez az alvadék gyors fibrinolízise társul.
Egyike azon két peptidnek, amelyek (A és B) a fibrinogén 2α- és 2β- láncából szabadulnak fel, amikor a thrombin hatására a fibrinogén átalakul fibrinné. Ezek a fibrinopeptidek érszűkítő hatással rendelkeznek.
Olyan exudatum, amely a genny mellett nagy mennyiségű fibrint is tartalmaz.
fibrines ~ A szülés után a méhűrben maradt fibrinmassza téves elnevezése.
fibrines ~ SZIN dry ~, száraz ~
Fibrint tartalmazó vizelet ürítése. (fibrin + G. ourin, vizelet)
Előtagként rost. (L. fibra, rost)
Glandularis epitheliumból származó, bőséges stromaval rendelkező, proliferáló fibroblastok és kötőszöveti elemek által alkotott benignus daganat. Az emlő szövetében gyakran fordul elő. Syn adenoma fibrosum.
Mind fibrosus, azaz kötőszöveti, mind zsírszöveti elemeket tartalmazó szövet vagy daganat.
Olyan szövetre utal, amely fibrosus és areolaris jellegű.
A kötőszövetben látható csillag- vagy orsóalakú, cytoplasma nyúlványokkal bíró sejt. Feledata a kollagénrostok képzése. Az inaktív fibroblastot fibrocytanak is nevezik.
Fibroblastokkal kapcsolatos, illetve azzal jellemezhető.
Syn scirrhosus carcinoma.
Fibrocartilagoval kapcsolatos, illetve azzal jellemezhető.
A porc egyik változata, amelyben I típusú kollagén rostok vannak. Átmenetet képez az inak, a szalagok, illetve a csontok felé.
Mind sejteket, mind rostokat tartalmazó.
A fibrocartilago gyulladása.
A procszövet benignus daganata, amelyben igen sok kötőszöveti elem is található.
Bármely bőséges fibrosus szövetben ülő cysticus elváltozás.
Kötőszövetet és cystat tartalmazó.
A gladularis epitheliumból származó, bőséges fibrosus stroma által övezett cystakat tartalmazó benignus daganat.
Kollagénból és elasztikus rostokból álló.
1. Rostból vagy rostos szövetből álló. 2. Régi kifejezés, melyet főleg az uterusban látható leiomyomara alkalmaztak. 3. Syn fibroleiomyoma. (fibro- + G. eidos, emlékeztet)
A fibroid daganat eltávolítása. (fibroid + G. ektomé, kimetszés)
Primer rosszindulatú májdaganat, melyben a malignusan elfajult hepatocyták között kötőszövetes lemezek láthatók. Syn oncocytás hepatocellularis daganat.
Leiomyoma, amely bőségesen tartalmaz a daganatot keménnyé tevő nem daganatos kötőszövetet. Általában a myometriumból származik és a fibrosus szöveti elemek a korral egyre nagyobb részét teszik ki. Syn fibroid (3), leiomyofibroma.
Olyan lipoma, amelyben sok a stroma.