Magyar kutatók olyan természetes eredetű, erős antivirális hatással bíró vegyületre bukkantak, amely hatékony lehet a SARS-CoV-2 okozta megbetegedés ellen.
A poszt-Covid szindróma diagnózisához és terápiájának kiválasztásához biomarkerek azonosítását kezdték meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben (OKPI).
Az influenza tünetei nem változnak, a vírus nem erősödik meg, egyszerűen több fertőzöttet várunk – mondta Jakab Ferenc virológus az őszi járványidőszakról.
Egyre többen szembesülnek majd azzal, hogy második, harmadik vagy akár sokadik alkalommal is elkapják a koronavírust.
Miközben rohamosan nő az USA-ban a BQ.1. és a BQ.1.1 vírusvariánsok aránya, hazai szakértők új, a magyar viszonyok között felmerülő, jelentős kockázatokra is figyelmeztetnek.
A világjárvány továbbra is olyan közegészségügyi esemény, amely is hátrányosan és erősen érinti a világ lakosságának egészségét.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Comirnaty és a Spikevax vakcina alkalmazásának engedélyezését javasolja a 6 hónaposnál idősebbek számára, valamint a Spikevax vakcina második adaptált változatának uniós jóváhagyását szorgalmazza.
Ha egy újabb Covid-hullám közepette érkezik meg az influenza, az erős nyomás alá helyezheti az ellátórendszert, ezért is fontos az oltás.
A járvány újabb hulláma miatt vissza kell állítani a maszkviselési kötelezettséget a zárt, nyilvános helyeken, mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter.
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője erőfeszítéseket sürgetett a long Covid okozta nagyon súlyos válság kezelésére.
Egy új tanulmány szerint a Covid-vakcinák csak rövid időre zavarhatják meg a menstruációt, az oltásellenesek körében terjesztett propaganda azonban felerősítette a félelmeket.
A hónap elején megszűnt Szegeden a Járványügyi Ellátó Központ mint szervezeti egység, nincs már szükség annak fenntartására.
Az országos átlagot tekintve tovább folytatódott a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentráció-csökkenése, közli a népegészségügyi központ.
Szakértő szerint a vírus omikron variánsának domináns BA.5 változata napi 30-50 ezer embert fog megfertőzni Ausztriában.
A sörfesztivál óta 478 covidos beteget ápolnak München környéki kórházakban.
Szombaton a laboratóriumi tesztek 667 új koronavírus-fertőzéses esetet mutattak ki Csehországban, százzal többet mint egy hete, derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett kimutatásokból.
Európai uniós viszonylatban szigorúnak számítanak a mostani szabályok, azonban „Németország nem okosabb, csak óvatosabb” a vírus terjedését illetően.
Azoknál a gyerekeknél, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, nagyobb eséllyel fejlődhet ki cukorbetegség.
Spanyolországban hétfőn megkezdődött a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának széleskörű alkalmazása, amelyet számos tartományban összekötnek az influenza elleni vakcinák beadásával.
Az ősz beköszöntével a BF.7 lehet a koronavírus új domináns változata, ami aggodalomra adhat okot.
Nehezebbé teszi a koronavírus új változatainak kimutatását az, hogy világszinten csökken a tesztelések és genetikai elemzések száma, jelentette ki csütörtökön Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványügyi szakértője.
A koronavirus.gov.hu adatai szerint jelenleg 923 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 14-en vannak lélegeztetőgépen.
Az AstraZeneca Evusheld készítménye egy hosszú hatású antitest-kombináció, amelyet már Magyarországon is alkalmaznak a COVID-19 betegség megelőzésére immunsérült betegeknél.
Egereken elvégzett kísérlettel sikerült beazonosítani az első Covid-antitestet, amely sikerrel veszi fel a harcot a koronavírus összes variánsával.
Szakértők szerint az omikron-variánshoz képest sokkal agresszívabb és halálosabb változatról van szó, mivel két variáns mutálódásával jöhetett létre.
Azt jelenti a feltételes forgalomba hozatali engedély átsorolása szabványossá, hogy nincs szükség évenkénti megújításra.
Elsőként az egészségügyi dolgozók emlékeztető oltására kezdik felhasználni a múlt héten Magyarországra érkezett új típusú Pfizer-vakcinát, közölték csütörtökön a koronavirus.gov.hu oldalon.
Először az egészségügyi dolgozók vehetik fel a múlt héten Magyarországra érkezett új típusú, omikron elleni Pfizer vakcinát. Jövő héttől már a lakosság számára is elérhetővé válik a vakcina a kórházi oltópontokon időpontfoglalással, illetve a pénteki oltási napokon időpontfoglalás nélkül is, adták hírül a koronavirus.gov.hu oldalon. Az oltóanyagból eddig 109 ezer adag érkezett az országba.
A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak – jelentette ki szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
A kezdeti nehézségek után, valamint a későn megkezdett beszerzést követően az Európai Uniónak a központosított rendszernek köszönhetően sikerült elegendő koronavírus elleni oltóanyagot beszereznie ahhoz, hogy 2021 nyarának végéig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be lehessen oltani – közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke.
A Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Pszichológiai Kutatócsoportjában a 60 éven felülieket vizsgálják.
Az Európai Gyógyszerügynökség a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaga legújabb adaptált változatának európai uniós forgalmazását javasolta – közölte az uniós ügynökség.
Romániában nem köthetik többé Covid-teszthez a beutalást az állami egészségügyi intézmények.
Fizikálisan kevésbé, mentálisan annál inkább érintette az idősebb korosztályt a magyarországi koronavírus-járvány harmadik hulláma.
Sokan az enyhébb tünetekkel nem maradnak otthon, hanem tömegrendezvényekre, bevásárolni járnak, így pedig további fertőzések várhatók.
Engedélyezték a világ első inhalációs koronavírus elleni vakcináját Kínában – jelentette be a vakcina gyártója, a CanSino Biologics.
Elsőként az idősotthonok lakói és gondozóik kapják meg az új vakcinát, utána az 50 évnél idősebbek, illetve a fiatalabb kockázatokkal élők.
Kínában vészhelyzeti felhasználásra, emlékeztető oltásként engedélyt kapott a Livzon Pharmaceutical Group vakcinája.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által a Covid-19 ellen kifejlesztett Nuvaxovid nevű oltóanyagának emlékeztető oltásként való jóváhagyását javasolta, közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség.
A hágai székhelyű Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön forgalmazásra javasolta az új típusú koronavírus omikron változata ellen is hatásos, a BioNTech/Pfizer és a Moderna cégek által gyártott vakcinákat.
A járvány halálos áldozatainak száma már 6 494 786 a csütörtök kora reggeli adatok alapján.
Kételyek merültek fel a kínai oltóanyag hatékonyságával kapcsolatban, amellyel jellemzően az időseket oltották. Rusvai Miklós virológus a Blikknek kijelentette: hiba volt az alkalmazása.
Az oltási kampányban már a koronavírus omikron nevű változatához igazított vakcinákkal oltanak.
Szeptember elején megérkezhetnek Németországba az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) uralkodó változata, az omikron ellen kifejlesztett oltás több millió adagból álló első szállítmányai, jelentette a Der Spiegel hírportálján a szövetségi egészségügyi minisztérium adatai alapján.
Megjelent a koronavírus-vakcinák hatékonyságát szisztematikusan felmérő tanulmánysorozat, a HUN-VE harmadik része a Frontiers in Immunology című egészségügyi szaklapban.
Csehország eddig 21 milliárd koronáért (371,12 milliárd forint) vásárolt koronavírus elleni vakcinát, de csak hétmilliárd korona értékű oltóanyagot használt fel, közölte Vlastimil Válek cseh egészségügyi miniszter vasárnap a közszolgálati televízió vitaműsorában.
Nagyjából kétnapos csúszásban van az aktuális vírusfertőzések regisztrálásával a szennyvízben mért víruskoncentráció.
A maszk mindenek felett, iskolabezárásról, illetve a különböző szabadidős korlátozásokról szó sem lehet – ezek a súlypontok abban a törvénytervezetben, amelyet a német kormány fogadott el a koronavírus-járvány várható újabb, őszi hullámának megfékezésére.
Az ötödik járványhullámban akár hatezer oltatlan halála is megelőzhető lett volna a vakcina felvételével – magyarázta egy friss kutatás alapján Oroszi Beatrix epidemiológus az InfoRádióban.
Oroszi Beatrix: az ősz elején mindenkinek érdemes beadatni egy újabb, emlékeztető Covid-oltást