A kínai Covid-vakcina teljesített a leggyengébben

Megjelent a koronavírus-vakcinák hatékonyságát szisztematikusan felmérő tanulmánysorozat, a HUN-VE harmadik része a Frontiers in Immunology című egészségügyi szaklapban.

hirdetés

A Telex szerint meglepő, hogy a HUN-VE 3 megjelenése teljes csöndben történt, ez a tanulmány ugyanis ugyanúgy kormányzati támogatással készült mint a korábbiak, ráadásul ez az első és egyetlen átfogó hazai kutatás a járvány viszonylag késői szakaszáról, amikor inkább az emlékeztető oltások hatékonysága került a vizsgálódások középpontjába. A tanulmány vakcinatípusonként és különböző kategóriák szerint vizsgálta a hatékonyságot.

A kutatás a két és a három oltás eredményességét vizsgálta a tavaly őszi deltahullámban a megfertőződés, a kórházba kerülés és a halálozás megelőzésében, illetve ennek a védőhatásnak az időbeli tartósságát. Mindezt úgy állapították meg, hogy az oltottak megbetegedési, kórházba kerülési és halálozási adatait összevetették egy oltatlan kontrollcsoport hasonló adataival. A vizsgálatban több mint nyolcmillió 18-100 éves résztvevő adatait elemezték. Az eredményeknél statisztikai módszerekkel korrigálták a nemből, életkorból, alapbetegségekből és az oltás időpontjából adódó eltéréseket is. Ez azért fontos, mert a különböző vakcinákat más életkorú, nemű és krónikus betegséggel rendelkező alanyok kapták. A HUN-VE 3 az oltások hatékonyságának csökkenésével és az emlékeztető oltások egyre fontosabbá válásával a Sinopharm-vakcina kilóg a mezőnyből. A vizsgálat kimutatta, hogy a Sinopharm emlékeztető oltása után kisebb mértékben javult a vakcina korrigált hatékonysága a SARS–CoV–2-fertőzés és a Covid–19-hez kapcsolódó kórházi kezelés és halálozás ellen mind a fiatalabb, mind az idősebb korcsoportokban.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Telex