Az omikron más, mint az előző variánsok voltak
Egyre többen szembesülnek majd azzal, hogy második, harmadik vagy akár sokadik alkalommal is elkapják a koronavírust.
A szakértők szerint azokra a kérdésekre, miszerint hasonló lesz-e a fertőzés, mint a korábbi(ak), várható-e súlyosabb megbetegedés, vagy milyen tünetekre lehet számítani, nehéz választ adni. Attól is függ, mikor fertőződtünk meg utoljára, mekkora a rizikónk a súlyos megbetegedés kialakulására, illetve mikor kaptunk utoljára oltást – már ha be vagyunk oltva egyáltalán.
"A nagy képet tekintve a sokadik megfertőződés enyhébb betegséget jelent, de erre nem tudunk garanciát adni" – mondta el a CNBC-nek Gabe Kelen, a Johns Hopkins Egyetem szakértője. Aki manapság megfertőződök, az az omikront vagy annak egy alvariánsát kapja el jó eséllyel: ezek enyhébb tüneteket okoznak, mint a korábbi törzsek, aminek oka lehet az is, hogy az emberek nagy többsége már oltottan, fertőzésen átesve kapja el ezeket. Aki 2021 novembere, az omikron megjelenése előtt betegedett meg először koronavírussal, annak jó esélye van arra, hogy enyhe megbetegedést jelentsen újrafertőződése. Az enyhe megbetegedés sem túl élvezetes ugyanakkor: napokon át tartó köhögés, izomfájdalom, orrdugulás, fejfájás, torokfájás, fáradékonyság kísérheti a betegséget már egészséges embereknél is, az alapbetegséggel rendelkezők, az idősek és az immunhiányos állapotúak esetében pedig ennél sokkal rosszabb is lehet a helyzet. A tünetek ugyanakkor attól függően is változnak, hogy az ember melyik variánst kapta el.
Infostart