Jobbak a női betegek túlélési esélyei, ha nők gyógyítják őket

Bár az adatok fontos dologra mutatnak rá, arra sajnos nem adnak magyarázatot, hogy a nők miért vannak jobb kezekben, ha nők kezelik őket.

hirdetés

A kórházba került nők kisebb valószínűséggel halnak meg vagy kerülnek vissza a kórházba, ha női orvosok kezelik őket – ismertette az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány az nlc.hu. 

A 65 éves és idősebb páciensek körében végzett vizsgálatban a női orvosok által kezelt nők 8,15 százaléka halt meg 30 napon belül, szemben a férfi orvosok által kezelt nők 8,38 százalékával. A halálozási arányban mutatkozó mintegy negyedszázalékos különbség nem tűnik soknak, mégis jelentős, mert az Egyesült Államokban ez évente ötezer halálesetet jelent.

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a Tokiói Egyetem kutatói által vezetett vizsgálatba közel 800 ezer férfi és női beteget vontak be, akiket 2016 és 2019 között szállítottak kórházba. A férfi betegek esetében úgy tűnt, hogy az orvos neme nincs hatással a halálozás vagy a kórházba visszakerülés kockázatára, a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns. Bár az adatok fontos dologra mutatnak rá, arra sajnos nem adnak magyarázatot, hogy a nők miért vannak jobb kezekben, ha nők kezelik őket. Más tanulmányok arra jutottak, hogy a nők kisebb eséllyel tapasztalnak kommunikációs problémákat, félreértést vagy elfogultságot, ha női orvosok segítségével gyógyulnak – mondta a tanulmány vezető szerzője, dr. Atsushi Miyawaki, a Tokiói Egyetem egészségügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vezető adjunktusa.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

nlc

Ajánlott cikkek