Gyarmati Andrea: Mindig a beteg legyen az első

Miért lett gyermekorvos, és hogyan látja a mai gyerekek és fiatalok helyzetét?

Családomban orvosok vettek körül, édesanyám gyógyszerész volt. Azt tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni, így amikor az orvosira kerültem, az első perctől kezdve a gyerekgyógyászat lett a vezérfonalam.

43 éve foglalkozom gyermekekkel, akik rengeteg energiával töltenek fel, a társaságuknak köszönhetően működöm egyáltalán. A gyerekek imádni valók, régen is azok voltak, most is azok, és azok is maradnak. Ugyanakkor nagyon sokféle gyerekkel találkozom.

Felnőtt egy magabiztosabbnak tűnő generáció, ám ez a magabiztosság eléggé ingatag, mert a „Google a barátunk” mentalitáson alapszik, talán túl nagy hangsúlyt kapott az életükben a virtuális valóság.

Sportolóként, hogy látja ma a sport világát, ahol sokan kiégésről, mentális fáradtságról panaszkodnak?

Ez már egy másik világ, és én csak a saját történetemet tudom felidézni. Versenyezni jó, nyerni még jobb. Az eredményes szereplés miatt bírja ki az ember az edzéseket. A győzelemhez rengeteg munkára van szükség. Nem áldozatra, munkára: sosem éreztem áldozatnak, amit az úszásért vállaltam. De ha valaki elfárad, akkor hagyni kell, hogy kipihenje magát. Az élsport nemcsak az eredmények hajszolásáról szól, az életre is felkészít, kiváló személyiségfejlesztő. Ezt a részét is hangsúlyozni kellene. Sokkal többet kaptam a sporttól, mint amennyiről le kellett mondanom miatta.

Az elvárások károsan befolyásolhatják egyes versenyzők teljesítményét, de sokakat éppen ez dob fel. Engem például sosem nyomasztott az esélyesség. Jó érzés volt tudni, hogy győzelmet várnak tőlem, tehát bíznak bennem.

Megváltozott a világ is, ma már, a szülés után is visszatérnek az élsportolók, és sokszor túlszárnyalják a korábbi eredményeiket. A gyermekvállalás testi változásokat is elindít, de a lényeg a lelki folyamatokon van, anyaként máshova kerülnek a hangsúlyok, ami nagy segítségére lehet egy sportolónak.

Hamarosan megjelenik a nyolcadik könyve: orvosként tekint magára, aki ír, vagy íróként, aki egyben orvos is?

Adni szeretnék az embereknek az írásaimmal: valami meghatót, valami tanulságost. Nagy élvezettel mesélek történetet, és ez szerencsére legtöbbször érződik is, de amit csinálok, nem irodalom. Ha tudatosan, tanult minták szerint dolgoznék, akkor éppen a lényeg veszne el a szövegeimből.

Az élet minden területén optimista?

Otthon azt tanultam, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Mindent el lehet érni, csak tenni kell érte. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem voltak nagy drámák az életemben, és kacagó tarka tavasz minden pillanatom. Az élet egyéni sportág, a problémáinkkal saját magunknak kell szembenéznünk. De ez nem jelenti azt, hogy ne kérhetnénk segítséget, és ami még fontosabb, hogy ne segíthetnénk másoknak. Segíteni kell, sokat, mert csak így tehetjük élhetővé a világot. Élni jó, és mindenben találhatunk valamit, amiért érdemes élni.

Milyen betegként részt venni az egészségügyben?

Mint kolléga más ellátást kapok, de ha a szerencsés helyzetem mögé nézek, rémisztő világot találok. Rémisztő, hogy minden elgépiesedik, a pénz határozza meg az ellátás minőségét, és az államiból a magánegészségügybe vándorolnak át a betegek. Bár vannak gyönyörűen felújított rendelők, de a legtöbb állami intézményben valóban riasztóak a körülmények. Így érthető, hogy aki megengedheti magának, messze elkerüli ezeket a helyeket, és inkább fizet a színvonalas szolgáltatásért. A VII. kerületben ahol dolgozom, nekem már a gyógyszer felírásakor is azt kell szem előtt tartanom, hogy vajon a szülőnek lesz-e elég pénze kiváltani azt. Ha egyáltalán megtalálja a gyógyszertárban, mert egyre több a hiánycikk. Úgy érzem, mintha az egészségügy nem tartozna sehova, senki sem felelne érte, és ez egyértelműen látszik az állapotán. Több pénzre és nagyobb odafigyelésre lenne szükség. De a legfontosabb, hogy mindig a beteg legyen az első!