Orvosi kifejezések

Ezen az oldalon az orvosi gyakorlatban gyakran használt latin-görög (kisebb részben angol, esetenként német) orvosi kifejezések és magyarázataik szerepelnek a humán anatómiai nevektől a tünetek, a betegségek és az állapotok megnevezésén át egyes vegyületek (enzimek, hormonok, gyógyszer-molekulák) nevéig.

csillós ~

Bármilyen ~, melynek szabad felszínén mozgó csillók találhatók.

csipesz szorító

Kis rugós szorító, amely képes megfogni és tartani egy eret.

csírasejt

Syn ivarsejt

csíraüreg

Syn blastocoel.

csonk-~

A benignus folyamat miatt resecált gyomor csonkban vagy a gastroenterostomában keletkező carcinoma.

csont~

A lacunákat egymással, valamint a Havers-csatornákkal összekötő járatok, melyek az osteocyták egymáshoz kapcsolódó cytoplasma-nyúlványait tartalmazzák.

csontfogó

Erős fogó, amely alkalmas csontdarabok megragadására és eltávolítására.

csontmetaplasia

Rendszertelen csontosodási központok (néha csontvelő is) kialakulása lágyrészekben, pl. az izomban, a tüdőkben, az agyban vagy bármely más helyen, ahol rendes körülmények között csontszövet nem fordul elő.

csontos ~

l. üregek sorozata (csiga, tornác, félkörös ívjáratok), amelyek a capsula oticán belül a halántékcsont sziklacsonti részében találhatók; perilympha tölti ki, ezen belül található a finom, endolympha által kitöltött hártyás labirintus.

csontos ~

szinonima: synostosis

csontosodási ~

A csontképződés kezdetekor a kötőszövetben (desmogen csontosodás) kialakuló osteoblast csoportok, illetve a porcszövet csontosodást megelőző lebontásának gócai (enchondralis csontosodás). Syn ossificatios c., -góc.

csontritkulás

ld. osteoporosis

Csontvelő

magas sejtszámú vérképző szövet a csontok medullaris üregében és epiphysisekben, a korral inkább zsír tölti ki, különösen a hosszú csontokat

csontvelő ~

Aplasticus anaemiában, primer immunhiányos állapotban, és akut leukaemiában (egésztest besugárzás után) alkalmazott beavatkozás.

csoport ~

Immunspecifikus ~, amely egy közös, ún. csoport antigénre specifikus. Szinonima: keresztreaktív ~

cSSTI

szövődményes bőr- és lágyrészfertőzés

csuklya

1. A magzatburok megrepedése nélkül születő baba fejét borító amnion vagy annak egy darabja. Syn galea (4), lepel (2), velum (2). 2. Syn omentum maius.

csuszamlásos ~

valamely hasi zsiger a sérvtömlő részét képezi. Syn extrasaccularis ~.

CT

Computer tomográfia.

CT

Chlamydia trachomatis

CT

kolera toxin

CT

klinikai vizsgálat

CT

komputer tomográfia

CT

Coombs-teszt

CT

kemoterápia

CT zone

chemoreceptor trigger zóna

CTAA

colon tumor asszociált antigének

CTAP

komputertomográfiás angioportográfia

CTBI

krónikus traumás agysérülés

CTC

Általános toxicitási kritériumok

CTCAE

a nemkívánatos események kritériumaira vonatkozó általános terminológia

CTD

Kumulatív trauma okozta rendellenesség. Ld rendellenesség.

CTP

Citidin-5"-trifoszfát.

Cu

Réz.

CU

kardiológiai részleg

CU

colitis ulcerosa

CU

kultúra (tenyészet)

CUAD

szerhasználat, abúzus, dependencia

CUBA

Ultrahangos csontanalizátor-mérőfej

cubitalis

A könyökkel vagy az ulnával kapcsolatos.

cubitalis ~, könyök~

SYN elbow ~.

cubitus, gen. és pl. cubiti

1. Syn könyök (1). 2. Syn ulna (L. könyök)

cuboid, cuboidalis

1. Kocka alakú. 2. Az os cuboideummal kapcsolatos. (G. kybos, kocka + eidos, küllem)

CUIH

Egyoldali inguinalis sérv

cul-de-sac, pl. culs-de-sac

1. Vak tasak vagy egyik végén zárt csőszerű képlet, pl. diverticulum, coecum. 2. Syn excavatio rectouterina/vesicalis. (Fr. zsák feneke)

culdocentesis

Az excavatio rectouterina punctioja a hüvelyboltozat középvonalában az uterosacralis szalagok között, folyadék leszívása céljából. (cul-de-sac + G. kentesis, punctio)

culdoplasztika

A hátsó hüvelyboltozat süllyedését korrigáló műtét. (cul-de-sac + G. plastos, képzett)

culdoszkóp

Culdoszkópiára használatos endoszkóp.

culdoszkópia

Az excavatio rectouterina és a medencei képletek endoszkóos megtekintése a hátsó hüvelyfalon keresztül bevezetett eszközzel. (cul-de-sac + G. skopeo, megtekinteni)

culicid

Szúnyogirtószer.

hirdetés