Lépéselőny a prosztatarákkal szemben - tízezer lépés program
Az országos kilométergyűjtő kihívás célja, hogy minél több prosztatarákkal szembesült férfit rendszeres mozgásra ösztönözzenek, ezzel javítva életminőségüket és életkilátásaikat.
Több területen előrelépésre van szükség ahhoz, hogy kevesebb áldozatot szedjen a prosztatarák Magyarországon. Erről beszélt prof. dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója Budapesten, a prosztatarákos betegeket támogató 10 Ezer Lépés Program rendezvényén. Fontos lenne, a betegség nagyobb arányú, még korai stádiumban való felfedezése, és hogy minden beteg lakhelyétől függetlenül hozzáférjen az aktuális irányelvekkel összhangban javasolt korszerű, személyre szabott kezelésekhez, és a betegek rehabilitációja is megtörténjen.
50 év felettieknek, családi halmozódás esetén már a 40-45 éveseknél is indokolt lenne PSA tumormarker vérvizsgálaton és egy néhány másodperces urológiai tapintásos vizsgálaton rendszeresen részt venni. Indokolt lenne, hogy a háziorvos is kérhessen PSA tumormarker szint mérést, ne csak szakorvos. Ez a betegek után követését is nagyban segítené.
Ugyan ma már az előrehaladottabb, áttétes betegek jelentős részénél is érdemben javítani tudunk az életkilátásokon a kezelésekkel, ám mégiscsak jobb, ha erre nincs szükség – hívta fel a figyelmet dr. Szűcs Miklós, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Onkológiai Centrumának vezetője. A prosztatarákkal diagnosztizáltak sokat tehetnek azért, hogy minél tovább, és jó életminőségben éljenek. A napi rendszeres, legalább fél órán át tartó testmozgás, az egészséges étrend és az egészséges testsúly bizonyítottan hozzájárulhat a kezelések eredményességéhez. A mozgásra való ösztönzést szolgálja a már 5 éve elindult 10 Ezer Lépés Program, és az annak keretében második alkalommal meghirdetett „45 nap alatt a Föld körül” kilométergyűjtő kihívás is.
Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület – prosztatarákból gyógyult – elnöke ismertette a kihívást. Azt szeretnék, hogy minél több prosztatarákkal élő férfi, és akik szeretnének, hozzájuk kapcsolódni kezdjenek el rendszeresen mozogni: sétálni, túrázni, kocogni, úszni, kerékpározni. A www.45nap.hu oldalon bárki hozzáadhatja saját teljesítményét a számlálóhoz, térképen lehet követni, hogy mennyi az összegyűjtött kilométer. A honlapra fotókat, motiváló üzeneteket is fel lehet tölteni, hogy minél több pozitív példát közzé tehessenek.
Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke elmondta, tapasztalatuk szerint nagyobb eséllyel tesz aktívan az egészségéért az a beteg, akit erre kezelőorvosa is biztat, ezért felhívásuk minden orvosnak is szól, aki daganatos betegeket kezel vagy kontrollvizsgálatokkal követ.
A „45 nap alatt a Föld körül” kilométergyűjtő kihívás már 5 éve a Janssen támogatásával zajló 10 Ezer Lépés Program része, melynek keretében onkológusok, urológusok, gyógytornászok és betegszervezetek fogtak össze. Segítik a prosztatarákos betegeket, családjaikat az egészséges életmódra váltásban, a tudatosságban, hogy aktívan részt vegyenek gyógyulásukban.