GYIS-nap: Tisztigyógyszerészek ellenőrzési tapasztalata
Összefoglaló Dr. El Koulali Zakariás, Országos Tisztifőgyógyszerész előadásáról.
Egy gyógyszer kiadása egyben érték átadása is, amit a gyógyszerész tudása képvisel. Ez nagyon határozottan érzékelhető volt a COVID idején, amikor elsődlegesen a gyógyszertárakban találkozhattak az emberek egészségügyi szakemberrel. Véleménye szerint a gyógyszerellátás résztvevői - nagykereskedők, gyógyszertár és a hatóság - „egy csónakban eveznek”, egyedül mindenki kevés. Megismétlődött az a kérés, hogy visszajelzésekre van szükség a gyógyszerészektől, ugyanis a gyakorlati problémákra az gyógyszertárban dolgozó gyógyszerész lát rá jobban, nem a hatóság.
Az előadó konkrét információval is segítette a jelenlevőket: az igazgatási szünet 2022. december 22-től január 8-ig tart az Intézetben. A sürgős ügyeket (pl. off-label) természetesen ezalatt is intézik, de az egyszerűbb esetek kapcsán kérnek mindenkit, hogy kérelmeiket a szünet kezdeténél egy-két héttel hamarabb nyújtsák be.
A tisztigyógyszerészi ellenőrzések prioritásáról szólva kockázatelemzést végeznek, és ez alapján állítják fel az ellenőrzési tervet. Jelentősebb hangsúly kerül az új forgalmazó helyekre (ezalatt a kétezer fős település alatti boltokban történő gyógyszerforgalmazás értendő), illetve akiknél az előző évek ellenőrzési tapasztalatai súlyos hiányosságokat tárt fel (kockázatos gyógyszertárak). Az internetes gyógyszerforgalmazás ellenőrzését is fontosnak tartják, mint ahogy azt is, hogy minden évben, minden gyógyszertárba eljussanak.
Az ellenőrzési tervet felülírhatja a lakosságtól, társhatóságtól, vagy a forgalomba hozatali engedély tulajdonosától beérkező bejelentés. Ilyen volt, amikor lakossági jelzés szerint egy gyógyszer nem volt beszerezhető, míg a NEAK ezt nem jelezte vissza. Az ellenőrzéseken kiderült, hogy az amúgy nem nagy forgalmú készítményt állatgyógyászati célra is gyakran alkalmazzák, ez okozta a hiányt.
Ezt követően a nemrég megjelent Önellenőrzési Segédlet >> céljáról volt szó, melyet a jogszabályváltozásoknak megfelelően frissítenek, hogy a a gyógyszertár-vezetők fel tudjanak készülni az ellenőrzésekre, és emellett maradjon idő szakmai problémák megbeszélésére is. Az előadó különösen felhívta a figyelmet, hogy évente kétszer egyeztessék a gyógyszertár-vezetők a működési engedélyben szereplő adatokat a közhiteles adatokkal. Ezenkívül kiemelten foglalkoznak a helyszíni ellenőrzéseken a személyi jogos kompetenciák átbeszélésével, melyet nem lehet átadni.
Kiemelte, hogy hogyan vesznek részt jogszabályok változtatásában. Kockázatelemzést végeztek a döntéshozók számára, hogy jogszabály-változtatás nélkül, 2025 után a jelenlegi gyógyszertárvezetők megfelelnének-e annak a rendeletnek, mely alapján gyógyszertárat lehet vezetni. Így alakult ki a végleges, mindenki számára megnyugtató rendelet a gyógyszertár vezetéshez szükséges szakvizsgákkal kapcsolatban. (Erről a "Megjelent a gyógyszertárvezetésre jogosító szakvizsgákat bővítő 15/2022. (IV. 29.) EMMI rendelet" c. cikkünkben olvashat >>)
Elhangzott, hogy válaszút előtt áll a szakma: a gyógyszerészi tudást kell előtérbe helyezni a kereskedelmi szemlélettel szemben (pl. interakciók feltárása, mellékhatások kezelése, orvossal való kapcsolattartás). Ezek következményei pozitívak, a beteg hamarabb gyógyul, a gyógyszerkasszából pedig nem folyik ki a pénz. A gyógyszerész tudását, munkáját kellene finanszírozni.
OGYÉI