Emlő- és tüdődaganatok korai azonosításának módszerét kutatják
A vérben keringő DNS-t vizsgáló, olcsó, a páciensek számára nem megterhelő, akár negyedévente is ismételhető szűrési eljárás kidolgozása a cél.
Emlő- és tüdődaganatok korai azonosítását lehetővé tevő eljárást fejleszt az Avidin Kft. és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával megvalósuló, 952 millió forintos költségvetésű, hároméves projektben - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
A közlemény szerint a daganatos megbetegedések száma Magyarországon továbbra is magas, korai diagnosztikájuk kiemelten fontos, mivel a korai felismerés és kezelés jelentősen javíthatja a betegek esélyeit. A különböző diagnosztikai módszerek közül egyre nagyobb jelentősége van a vérben található nukleinsavak kimutatásának, amely sokszor a hagyományos képalkotó eljárások érzékenységét is felülmúlja.
A konzorcium eddig nem ismert új biomarkereket kíván azonosítani emlő- és tüdődaganatokból, amelyek alkalmasak lesznek új diagnosztikai eljárások és reagensek, valamint genomszűrési kísérletekkel kapcsolatos szolgáltatások kialakítására. A vérben keringő DNS-t vizsgáló, olcsó, a páciensek számára nem megterhelő, akár negyedévente is ismételhető szűrési eljárással az új daganatos betegségeket nagyon korán fel lehet fedezni.A tervezett eljárás a diagnosztikában jelenleg nem vizsgált genomi DNS-tulajdonságaira fókuszál: a génkifejeződést szabályozó kromatinszerkezetre, a ritka epigenetikai változásokra, illetve a nagyobb DNS-szerkezeti eltérésekre speciális dúsítási, minta-előkészítési és szekvenálási protokollokkal. Erre alapulva új reagenskészletet hoznak létre.
A 694 millió forintos vissza nem térítendő támogatással megvalósuló projekt másik terméke egy vérből történő közvetlen - a DNS-t és azt csomagoló és rendező hiszton fehérjék alkotta - kromatint tesztelő kit, amely diagnosztikai és kutatási projektekben is előnyös lehet, annak epigenetikai változásának detektálására is képes lesz, így versenyképesebb is. Jelenleg ilyen komplex kitkészlet nem létezik a nemzetközi piacon, felhasználói kutatóhelyek, valamint a jelenleg is tumordiagnosztikai vizsgálatokat végző cégek lehetnek. A Puskás László biológus által 2002-ben alapított Avidin Kft. fő célja új kis molekulák azonosítása, melyek daganatos, illetve központi idegrendszeri betegségekkel kapcsolatos gyógyszerfejlesztések kiindulópontjai lehetnek. A cég a házon belüli gyógyszerfejlesztési programok mellett a gyógyszerkutatás területén, a különböző gyógyszerjelöltek elemzésének preklinikai szakaszában nyújt szolgáltatásokat és termékeket partnereinek, valamint molekuláris biológiai alapú diagnosztikai megoldásokat is fejleszt.
MTI