Marburg-járvány tört ki, legkevesebb kilenc ember meghalt
A Marburg-vírus gyümölcsevő denevérekről terjed az emberre, akiknél vérzéses lázat okoz, az esetek 80%-ban halálos lehet.
Egyenlítői Guinea hatóságai megerősítették, hogy az ország történetében most először Marburg-vírus okozta járvány tört ki az országban, miután legkevesebb kilenc ember meghalt a betegségben a keleti Kie-Ntem tartományban - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
„Folynak a vizsgálatok. Felkészült szakértőket küldtek az érintett körzetekbe, hogy feltérképezzék az emberek közötti kontaktokat, izolálják és egészségügyi ellátásban részesítsék a betegség tünetét mutatókat" - áll az ENSZ szakosított egészségügyi szervezetének közleményében. Eddig kilenc halálesetről és tizenhat feltételezett fertőzöttről tudnak, akiknél a betegségre utaló tüneteket - lázat, fáradtságot, hasmenést és hányást - tapasztaltak.
A németországi Marburg városáról elnevezett vírus, amelyet 1967-ben fedeztek fel, miután kutatás céljára szánt kísérleti majmokkal behurcolták Marburgba, illetve Belgrádba, az ebolavírushoz hasonlóan gyümölcsevő denevérekről terjed az emberre, akiknél vérzéses lázat okoz. Emberről emberre pedig testváladékkal vagy a fertőzött testfelülettel való érintkezés útján terjed. Kezelés nélkül az esetek 80 százaléka halálos lehet. A Marburg-vírus ellen nincsen engedélyezett védőoltás, de a kiszáradás elleni kezelés javítja a túlélés esélyeit. A 2004-es angolai Marburg-járványban a 252 fertőzött 90 százaléka meghalt. Tavaly Ghánából jelentettek Marburg-vírus okozta haláleseteket.
MTI