Visszautasította az amerikai FDA a biszfenol-A tiltására vonatkozó kérelmet

hirdetés

Az FDA visszautasította a kérelmet, hogy tiltsák meg a biszfenol-A (BPA) nevű vegyület használatát vizes palackokban, ételkonzervek dobozában és más élelmiszeripari csomagolóanyagokban, mert az kárt okozhat a csecsemők és kisgyerekek fejlődésében.

Az FDA álláspontja szerint a kérelmezők nem nyújtották be a jelenlegi szabályozás megváltoztatásához szükséges tudományos bizonyítékokat.


A biszfenol-A megtalálható műanyag palackokban, dobozos italok és konzervek belső burkolatában, valamint fogtömésekben is. Az elmúlt években számos tanulmány talált kapcsolatot a műanyagokból kioldódó BPA akár alacsony szintje és néhány súlyos egészségügyi probléma között. Összefüggésbe hozták például a mellrák kialakulásával, az elhízással, valamint a korai nemi éréssel.


Az FDA az amerikai Természeti Erőforrások Védelmi Tanácsa (NRDC) elnevezésű szervezet petíciójának hatására vizsgálta meg a BPA használhatóságát élelmiszeripari csomagolóanyagokban.


"Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez nem a végső biztonságossági döntés a BPA ügyében" - tette hozzá Douglas Karas, az FDA szóvivője.


A BPA egészségügyi hatásairól még nincs konszenzus a szakemberek körében. Kanada volt az első ország, amelyik 2008 októberében megtiltotta a BPA használatát cumisüvegekben, miután tanulmányok azt jelezték, hogy a polikarbonátokban használt műanyagadalék károsíthatja a csecsemők és a kisgyerekek idegrendszerét, és ártalmas lehet fejlődésükre.


2010 októberében Kanada szintén elsőként a világon toxikusnak nyilvánította a BPA-t mint a környezetre és az emberi egészségre is mérgező hatású vegyületet. A döntés alig két héttel azután történt, hogy az európai élelmiszerbiztonsági hatóság, az EFSA kinyilvánította álláspontját, amely szerint a BPA kis dózisban nem jelent veszélyt az egészségre. Ausztrália, valamint az Egyesült Államok néhány állama már korábban korlátozta a vegyület használatát. Európában elsőként Dánia tiltotta be 2010 márciusában a BPA alkalmazását cumisüvegekben, majd júniusban a francia törvényhozók is így döntöttek.

Szerző:

PHARMINDEX Online