Új kutatások az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzésére
Hamarosan elkezdődik az első olyan jelentős klinikai vizsgálat, amely olyan egyéneken vizsgálja egy Alzheimer-kór kezelésére szolgáló készítmény hatékonyságát, akiknél még nem jelentkeztek a kór tünetei.
A 100 millió dolláros költségvetésű vizsgálatot amerikai kutatók és a Genentech cég végzi, és azt próbálják meghatározni, hogy a crenezumab nevű, injekcióban adható készítmény megelőzheti-e a kognitív hanyatlást 300 olyan ember esetében, akiknél egy genetikai mutáció miatt nagy valószínűséggel 45 éves korban megjelennének az Alzheimer-kór tünetei.
A vizsgálatban részt vevők nagy része egy tágabb – Kolumbiában élő - rokonsághoz tartozik, de néhány, velük rokonságban nem álló amerikai alanyt is bevonnak a kutatásba.
A crenezumab a Genentech készítménye, és az agyban található amyloid nevű fehérjét célozza meg. Az amyloidról azt feltételezik, hogy plakkokba összeállva szerepe van az Alzheimer-kór kialakulásában.
A klinikai vizsgálat arra is választ keres, hogy az agyban található amyloid mennyisége jelezheti-e előre a későbbi kognitív hanyatlást. Ha azt találják, hogy igen, akkor az amyloid szintjének meghatározásával is értékelni lehet majd egy kezelés sikerességét, és a hatékonyság megfigyeléséhez nem kell a beteg memóriájának további romlására várni.
Az új vizsgálat várható kezdési időpontja 2013 eleje. A bevont alanyokat akár 5 éven át is megfigyelhetik.
Az Alzheimer-kór napjainkban kb. 5 millió amerikai állampolgárt érint, és arra számítanak, hogy ez a szám a jövőben emelkedni fog. Jelenleg nem áll rendelkezésre olyan gyógyszer, amely a betegség lefolyását lassítaná, és új gyógyszerek kifejlesztésére sincsenek biztató kísérletek. Szakértők szerint a kezelés a betegség korai szakaszában lenne a leghatékonyabb, elsősorban a tünetek megjelenése előtt.
A memória hanyatlásának megelőzésére szolgáló vizsgálatok azonban rendkívül költségesek és időigényesek, mivel akár évek is eltelhetnek, míg a vizsgálatba bevont egyéneknél valamilyen tünet kialakul. Ezért az Alzheimer-kór gyógyszereinek a vizsgálatát általában olyan betegeken végzik, akiknél már megjelentek a memóriaproblémák.
Ennek ellenére elindult néhány olyan klinikai vizsgálat, amely az Alzheimer-kór megelőzésének lehetőségeit kutatja, de eddig ezek egyike sem vizsgált amyloid-ellenes anyagokat.
Szponzorált tartalom