Új kihívások előtt a hazai pszichiátria

Másfelől, talán részben a kihívások miatt is, a pszichiátria robbanásszerűen fejlődik, a kutatási eredményeknek minél szélesebb rétegekhez kellene eljutniuk, és az ellátás megfelelő jogi környezetének megteremtésében is lenne még tennivaló.

A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlésére, a Társaság legjelentősebb éves tudományos rendezvényére Siófokon, 2017. január 26-28. között kerül sor. A több mint 1000 szakember részvételével zajló esemény mottója: „A pszichózisok változó arca”, mivel a mentális zavarok ezen emblematikus csoportja mindig is az érdeklődés középpontjában állt, és napjainkban paradigmaváltás zajlik a pszichózisok megközelítésében és a pszichiátriában is.

Napjainkban a pszichiátriai zavarok gyakorisága soha korábban nem látott módon emelkedik. A WHO adatai alapján 2013-ban a tartós munkaképesség-csökkenés 21,2%-át világszerte a mentális zavarok okozzák. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között 53,4%-kal nőtt, és ezzel az egyik vezető népegészségügyi problémává vált. Magyarországon ma ez a betegség a tartós munkaképesség csökkenés harmadik leggyakoribb oka.

A mentális zavarok gazdasági időzített bombát is jelentenek: csak a depresszió az európai GDP 1%-át emészti fel, a költségek 88%-a mentális zavar miatti termelékenység-csökkenésből adódó gazdasági veszteség, nem pedig egészségügyi kiadás! A mentális zavarok jelentősen növelik a testi társbetegségek költségeit, ugyanakkor rontják ezek gyógyulási esélyeit. A mentális zavarok tehát óriási egészségügyi terhet jelentenek a XXI. században, és ezen egészségügyi terhek nemcsak a pszichiáterek vállára nehezednek: a nagyszámú, mentális zavarral küzdő beteg az egészségügy szinte minden színterén megfordul. Többek között ezért is az ellátási kapacitás növelése mellett nagyon fontos volna a megelőzés, a preventív mentálhigiéné megerősítése.

Egy nagy amerikai felmérés szerint az USA-ban dolgozó orvosok 54%-a kiégési szindrómával jellemezhető. Egy 47 országban, 170.000 orvostanhallgatót vizsgáló tanulmány szerint az orvosi pálya a depresszió minden mástól független, erős rizikófaktora. A mentálhigiénés prevenció tehát kiemelten fontos az egészségügyi személyzet, és ezen belül a pszichiáterek saját szempontjából is.

Talán részben a kihívások miatt is, a pszichiátria robbanásszerűen fejlődik. A modern orvosi képalkotó eljárások és az emberi gondolkodás törvényszerűségeit vizsgáló pszichológiai módszerek fejlődésének eredményeként, a nem túl távoli jövőben, a pszichiáterek sok tekintetben olyan egzakt diagnosztikus eszközökkel rendelkeznek majd, mint a társ-orvostudományok.

Mindeközben egyre fontosabbá válik a pszichiátriai zavarok közösségi megközelítése, ami a beteget minél inkább saját környezetében igyekszik kezelni, és az orvosi kezeléssel egyenrangú figyelmet szentel a betegek pszichológiai támogatásának, a tanulásának és készségfejlesztésének, illetve a betegek esélyegyenlőségére. A közösségi pszichiátriában számos szakember működik együtt: pszichiáter, klinikai pszichológus, gyógypedagógus, gyógytornász, szociális munkás, szakápoló, dietetikus és így tovább. Nagyon fontos tehát a pszichiátriai kutatás, de az is, hogy a kutatási eredmények minél szélesebb rétegekhez jussanak el közérthető formában.

A Magyar Pszichiátriai Társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy a kutatási eredmények, a pszichiátriai jó gyakorlatok közérthető formában minél több emberhez eljussanak – reményeink szerint ezek így széles körű társadalmi összefogással hamarabb kerülhetnek be a gyakorlatba is.

Mindeközben beszélni kell a pszichiátria mai hétköznapjairól is. A pszichiátria iránti megnövekedett igények több szakembert tesznek szükségessé. Azonban nemcsak több pszichiáterre van szükség, hanem megfelelően képzett klinikai pszichológusokra, szakápolókra, szociális munkásokra.

Az ismert, gyakori problémák mellett (pl.: egészségügyi bérezés, munkakörülmények, a külföldön is megnövekedett igények miatt a magyar szakemberek „elszívása”) nagy biztonságot ad betegnek, hozzátartozónak és ellátónak egyaránt az ellátás megfelelő jogi környezete. Magyarországon e tekintetben is lépésekre volna szükség.

Az intézeti kötelező gyógykezelés szakmai tartalmának szabályozása teljesen hiányzik. A jogszabályok csak a korlátozó intézkedésekkel foglalkoznak, de arról egy szó sem esik, hogy mit lehet tenni, ha már nem kell korlátozni a beteget, de a kezelése még indokolt lenne. Hiányzik az ambuláns kötelező gyógykezelés jogintézménye. Minden szereplő, a beutaló és az osztályra felvevő orvos, az igazságügyi szakértő, a bíróság azonnali, fehér-fekete döntésre kényszerül.

Biztonságosabb, jobban szabályozott jogi környezetben beteg, hozzátartozó, ellátó sokkal magasabb szinten tud együttműködni! A Magyar Pszichiátriai Társaság a betegszervezetekkel összefogva szeretne lehetőségeket keresni a biztonságosabb jogi környezet megteremtésének előmozdítása érdekében.