Súlyos asztmában a szteroidok több kárt okoznak, mint amennyi hasznot

Az új eredményeknek nagy klinikai jelentőségük van, mivel igazolják, hogy egy bizonyos betegcsoportban a leggyakrabban alkalmazott asztmaellenes szerek akár ronthatják is a betegek állapotát.

A kutatás eredményei a JCI Insight folyóiratban jelentek meg.

Az asztma a fejlett országok lakosságának 10 százalékát érinti, kezelésében fontos szerepük van az inhalációs kortikoszteroidoknak, de a súlyos asztmás esetek 5-10 százalékában ezek is hatástalanok.

„A jelenlegi terápiák a súlyos asztmában szenvedő betegek bizonyos alcsoportjaiban nem elégségesek” – mondta a tanulmány társszerzője, a Pitt's School of Medicine immunológia professzora. „ Jobban meg kell értenünk a betegség hátterét, és hogy miért reagálnak ezek a betegek ilyen rosszul a kortikoszteroidokra, mivel csak így tudunk új terápiás célpontokat azonosítani.”

A kutatók már korábban igazolták, hogy az interferon-gamma gyulladásos protein szintjének emelkedése körülbelül a súlyos asztmás betegek felére jellemző. Állatkísérletes modellben azt is kimutatták, hogy a rossz légzési funkcióért az interferon-gamma a felelős.

Az új kutatás során azt vizsgálták, hogy van-e szerepe az interferon-gamma jelátvitelnek a kortikoszteroidokra adott rossz válaszreakció kialakulásában bizonyos súlyos asztmás esetekben. A kutatás fókuszában a CXCL10 állt, ami az interferon-gamma által indukált gyulladásos protein, és elősegíti az azt termelő immunsejtek toborzását, ez által tovább fokozva a gyulladásos folyamatot.

A súlyos asztmában szenvedő és nagy dózisú kortikoszteroiddal kezelt betegek körülbelül felénél a CXCL10 szintje emelkedett volt a tüdő sejtjeiben, valamint a CXCL10 szintje magasabb volt ezeknél a betegeknél, mint az enyhébb asztmás esetekben, akiknél a tüneteket kortikoszteroidokkal vagy más terápiával sikerült megfelelően kontrollálni.

A kutatók két csoportra osztották fel az asztmás betegeket: magas és alacsony CXCL10 szintű csoportokba, és azt találták, hogy a magas CXCL10 szintű betegek esetén súlyosabb volt az asztma kontrollja, ami megnyilvánult gyakoribb sürgősségi ellátásban és asztma fellángolásban az előző év során.

Ezt követően a kutatócsoport immunsejteket tenyésztett ki annak igazolására, hogy a kortikoszteroidok nem gátolják a CXCL10 gén expresszióját ezekben a sejtekben. Ennek okaként azt találták, hogy a kortikoszteroidok – meglepő módon – stabilizálják az interferon-gamma jelátvitelt, ami stimulálja a CXCL10 termelődését.

„Az eredményeink alátámasztják, hogy a CXCL10 szintje magasabb bizonyos betegeknél, akik súlyos asztmában szenvednek, és a kortikoszteroidok erre gyakorlatilag nem hatnak” – magyarázta Dr. Sally Wenzel. „Míg a kortikoszteroidok  az asztma terápiájának gerincét alkotják, az eredményeink arra utalnak, hogy ezek a gyógyszerek nem segítenek azoknak a betegeknek, akiknél az interferon-gamma és a CXCL10 szintje emelkedett, sőt akár káros is lehet az alkalmazásuk.”

A kutatócsoport további vizsgálatokat tervez annak feltárására, hogy hogyan lehet gátolni a CXCL10 és az interferon-gamma által mediált gyulladásos folyamatot.

„A következő években reményeink szerint a CXCL10 biomarkerként is alkalmazható lehet a klinikai gyakorlatban, és segíthet azoknak a betegeknek az azonosításában, akik nem fognak reagálni a kortikoszteroidokra, és így meg tudjuk kímélni őket a szteroidkezeléssel járó komoly mellékhatásoktól.”