Szócska: a következő két évben jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben
2012. május 9. 8:32
A következő két évben mintegy 10 milliárd forintos uniós forrás révén jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben - nyilatkozta az egészségügyi államtitkár az MTI-nek.
Szócska Miklós a dán EU-elnökség keretében Koppenhágában tartott, az elektronikus egészségüggyel foglalkozó "eHealth" konferenciáról beszámolva elmondta: a tanácskozáson John Dalli, az egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős uniós biztos bejelentette, hogy a 2014-2020-as időszak uniós költségvetésében az eHealth fejlesztések külön tételt képviselnek majd. Ebből az első fejlesztések között a távfelügyeleti rendszer kiépítése, az idősekről való gondoskodás, az emberek öngondoskodásának segítése szerepel majd.
A konferencián eszmecserét folytatott az EU egyik magas szintű tanácsadó testülete, az unió elektronikus egészségügyi stratégiáját kidolgozó eHealth munkacsoport is, amelynek - a magyar egészségügyben véghez vitt, illetve a tervezés alatt álló fejlesztések révén - Szócska Miklós is tagja. Az államtitkár elmondta: az Európai Bizottság alelnökének felkérésére megalakult munkacsoport elkészített egy tanulmányt, amely az adatok "liberalizálásáról", vagyis a betegek informálódásának segítéséről, a döntéshozatal hatékonyabbá tételéről szól.
Mint az államtitkár kiemelte: az ország képviseletében, a munkacsoport részeseként olyan nemzetközi kapcsolatokra tett szert, amelyekből mostanra hétköznapi kollegiális viszonyok alakultak ki. Ezek pedig nagyban elősegítik a magyarországi fejlesztéseket is - tette hozzá.
Példaként kiemelte, hogy az e-recept kidolgozásában az észt, a svéd és a katalán kollégák segítségére támaszkodnak. Szócska Miklós azt mondta: ezekben az országokban már bevezették az e-receptet, a rendszer pedig olyan jól működik, hogy az ottaniak már "alig emlékeznek a papír alapú vényekre".
Az államtitkár az e-recept előnyei közül kiemelte, hogy az nagyban segítheti majd a beteg együttműködését az egészségüggyel. Ugyanakkor kiemelte, ha majd egy távfelügyeleti rendszerrel követni tudják, hogy a beteg bevette-e a gyógyszerét, az egyúttal azt is jelenti, hogy a gyógyszerelhagyásból fakadó problémákat is meg tudják majd előzni. Ez különösen lényeges szempont a feledékennyé váló idős embereknél, akik ugyan kiváltják a készítményt, de esetleg elfelejtik azt bevenni - hangsúlyozta Szócska Miklós.
Egy másik tervezett, jelentős elektronikus fejlesztés azt szolgálja, hogy az eddig összegyűjtött adatokat a betegek számára is hasznossá tegyék, például könnyedén megtudhassák, hol érhető el a legközelebbi patika, vagy a rendelési időkről tájékozódhassanak.
Mint az államtitkár elmondta: az elmúlt hetekben a betegszervezeteknek is bemutatták az államtitkárság adatgyűjtései alapján készített "kapacitástérképet", az úgynevezett Katéter Mónikát. Ezen a térképen a betegszervezetek láthatták, hogy az egyes betegségekben szenvedők hol kapják meg a számukra szükséges ellátást, egyúttal a betegszervezetek saját regiszterüket máris bekacsolhatták az országos rendszerbe.
Szócska Miklós ennek kapcsán arra is kitért, hogy az intézményi ellátórendszer információit tartalmazó adatbázist hamarosan kiegészítik az egészségügyi dolgozók monitoringjának eredményeivel is. Ennek köszönhetően nemcsak azt lehet majd tudni, hogy egyes kórházakban milyen ellátást biztosítanak, hanem azt is pontosan látni lehet majd, hogy például az egyes ritka betegségekre specializálódott szakemberek az ország mely részén dolgoznak.
Az államtitkár azt mondta: az államtitkárságon belül egy külön "csapat" aktívan foglalkozik majd azzal, hogy a szakemberek és a betegek számára hasznos adatokat minél előbb mobil eszközökkel elérhetővé tegyék.
Szponzorált tartalom