Szócska: a fenntartható egészségügyi ellátórendszerben nem lehet pazarlás
Budapest, 2012. szeptember 20., csütörtök (MTI) - Az egészségügyi kormányzat legfőbb célja egy olyan fenntartható egészségügyi ellátórendszer kialakítása, amelyben a forrásokat a lehető leghatékonyabb módon kell felhasználni, és a rendszer egyetlen szereplőjétől sem fogadják el a pazarlást.
Erre utalt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten egy egészségügyi konferencián tartott előadásában, amelyben elmondta: egy kórházigazgatónak az állásába került, hogy indokolatlanul két információs rendszert vásárolt intézményének. "Ezek százmillió forintos tételek" - jegyezte meg az államtitkár. Kiemelte, hogy az új ellátórendszerben folyamatosan indulnak az egységes, országos közbeszerzések.
Szócska Miklós elmondta: az elektronikus egészségügyben jelentős innovációra törekszenek. Bejelentette, hogy bár még csak próbaüzemmódban, de összekötötték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerződési nyilvántartását és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat működési engedélyeinek adatbázisát. Tudják, hogy hány ágy van Magyarországon, és online módon követik, hogy melyik intézménynek milyen kapacitásai vannak, mire van szüksége, így hatékonyabban tudják felhasználni a pénzeket. Láthatóvá váltak az ellátási egyenlőtlenségek, és kiigazításukat hamarosan megkezdhetik például az egészségügy többletforráshoz juttatásáról szóló törvényjavaslat révén megemelkedő jövedéki adók forrásaiból. A törvényjavaslat a parlament előtt van - tette hozzá.
Az egészségügyi államtitkárság elkezdte az ellátórendszer társadalmi hálózati kutatását is. Megvizsgálják, hogy a betegek mely intézményeket keresik fel. A leghatékonyabb technológiát is oda viszik, ahol arra valóban szükség van - mondta az államtitkár.
Szócska Miklós szerint az egészségügyi technológia fejlesztéseknél világszinten kellene alkalmazni azt az "innovatív modellt", amelyben a prevencióra helyezik a hangsúlyt, a népegészségügyi mutatókon elsősorban a megelőzéssel próbálnak javítani. Az államtitkár kiemelte: a kórházi modelltől a járóbeteg- és alapellátás felé kell elmozdulni. Ennek megfelelően a magyar egészségügyi rendszerben a közelmúltban már több ellátási formát is átsoroltak az alapellátások közé.
Szponzorált tartalom