Szócska: 14 százalékkal nő az egészségügyi alapellátás finanszírozása

hirdetés

Budapest, 2012. augusztus 30., csütörtök (MTI)

Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az egészségügyért felelős államtitkár Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.


Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is, "látjuk már a jövedékiadó-emelésből ennek a forrásait" - tette hozzá.


Az államtitkár kitért arra is, hogy mivel a finanszírozásnövelés egyéni vállalkozókat, vállalkozásokat érint, kéri őket, a háziorvosokat, fogorvosokat, hogy gondoskodjanak az asszisztenseikről, szakdolgozóikról is.


Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón emlékeztetett: idén a kabinet már végrehajtott egy 30,5 milliárd forintos fizetésemelést az egészségügyben, ami 86 ezer embert érintett. Most a korábbi bérfejlesztésből kimaradt dolgozók is jelentős pluszpénzhez jutnak - mutatott rá.


A szóvivő hozzáfűzte azt is, a kormány régi adósságát törleszti azzal, hogy hozzákezdett az egészségügyi ellátórendszer strukturális átalakításához, mégpedig azért, hogy emelje az ellátás színvonalát, és hogy hatékonyabb, költségtakarékosabb, hosszan fenntartható legyen az intézményrendszer.


A kabinet célja az, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető - mondta Giró-Szász András.

Szerző:

PHARMINDEX Online