Szociális államtitkárság: kiírták a pályázatot a látássérültek rehabilitációs központjainak működtetésére
Megjelent a látássérültek rehabilitációs központjainak működtetésére kiírt pályázati felhívás - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szociális államtitkársága az MTI-vel.
A közleményben kiemelték: tavalyhoz hasonlóan idén is lehetőség lesz arra, hogy a civil szervezetek a látássérülteknek szóló regionális hatáskörű szolgáltatások működtetésére támogatást igényeljenek.
A Nefmi "Elemi rehabilitációs szolgáltatások biztosítása látássérült személyek számára" címmel írta ki a pályázatot, amelynek lebonyolításával a Vakok Állami Intézetét bízta meg.
A pályázatok benyújtásának határideje április 30.; most péntekre a pályázók minél részletesebb tájékoztatása érdekében a vakok intézete információs napot is szervez - írta az államtitkárság.
Február közepén a Szempont Alapítvány azt közölte, hogy a hónap elején megszűnt náluk a felnőtt látássérülteket ellátó rehabilitáció, mivel a Nefmi késik az új pályázat kiírásával.
A rehabilitáció újraindulása mindaddig bizonytalan, amíg a Nefmi az erre a területre szánt összegről ki nem írja a pályázatot - tették hozzá.
Az MTI megkeresésére a Nefmi szociális államtitkársága kedden úgy reagált: a kormány a látássérültek elemi rehabilitációjára az idén 142 millió forintot fordít. A pályázati dokumentáció már elkészült, a pályázatot az elemi rehabilitációs központok működtetésére a közeljövőben kiírják. A látássérültek ellátása viszont addig is biztosított a Vakok Állami Intézetében - szögezte le az államtitkárság.
Szponzorált tartalom