Velkey György: Ezután is túl sokat kell várni a kórházi ellátásra

A kórházi adósságállomány az egészségügy tünete, a problémát kezelni kell, de ezzel nem oldódik meg. A rendszerváltás óta alulfinanszírozott a rendszer, aminek következményei évről évre jelentkeznek ─ fogalmazott az Indexnek Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója. Úgy véli, vannak előrelépések az egészségügy átalakításában, de kifogásolt pontjai rányomják bélyegüket a mindennapi betegellátásra.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke is megjegyezte, ehhez az osztrák bérek legalább 60 százalékát meg kellene itthon kapniuk, ami összhangban van a Magyar Orvosi Kamara (MOK) igényeivel. A szakdolgozók migrációja sokkal kisebb volt, mint az orvosoké, ma sem ez a legnagyobb baj. Náluk a pályaelhagyás, a magánszféra felé való elmozdulás, és a képzéstől való távolmaradás a gond. A mai magyar ápolói gárda legnagyobb része sajnos nem fiatal, legtöbben nyugdíj előtt állnak. Nagy szükség van a mainál sokkal nagyobb létszámú, minőségi és emberséges munkát végző ápolói karra. A társadalmunknak be kellene látni, hogy ez egy létkérdés, mert mi nem fogunk tudni már nővéreket külföldről behozni, a határon túli magyar területek ez irányú forrásai is elapadtak.

Az tavalyi évben számos vidéki kórházban is felszámoltak osztályokat, a kisvárosokban főleg a fekvőbeteg ellátásban szülészeten, urológián nem tudják ellátni a betegeket. Idén már két kórházból, Orosházáról, legutóbb pedig Zalaegerszegről érkezett ilyen hír, előbbin az urológia, utóbbin a kézsebészet szűnt meg, munkaerőhiányra hivatkozva. A hiányszakmákban a kis kórházak többsége képtelen elegendő orvost foglalkoztatni, és legtöbbször az ilyen osztályok betegszámai sem elegendők ahhoz, hogy a szakmai rutin növekedjen, és a teljesítményből származó bevétel elegendő legyen. Ráadásul sok szülész, urológus, bőrgyógyász, fül-orr-gégész és más szakorvos számára biztosít kényelmesebb és jobb megélhetést a magánellátás, így ők kiesnek a napi 24 órás, évi 365 napos kórházi teherviselésből. Ezért a kis fekvőbetegosztályok egyre nehezebben fenntarthatók a kisvárosokban. A mai közlekedési viszonyok között ez nem lenne nagyon nagy baj, de sajnos túl sokan vannak olyanok, akik számára a növekvő távolságok áthidalhatatlanok. Ezekre az emberekre külön figyelni kell, már csak azért is, mert az ő egészségi állapotuk a legkritikusabb. A speciális járóbeteg szakrendeléseknek ezzel párhuzamosan sokkal közelebb kellene kerülni a vidéki emberekhez. Gazdaságosabb és emberségesebb lenne egy-egy specialista orvosnak hetente elmenni egy kisebb városba, mint emberek százainak útra kelni és a sokszor akár más megyében levő centrumokban ellátást keresni.