További cikkek a Szakmapolitika rovatból

A MOK szerint szabálytalanul működik a budapesti ügyelet

A Magyar Orvosi Kamara levélben is jelezte az OMSZ főigazgatójának, Csató Gábornak, valamint Takács Péter egészségügyi államtitkárnak, hogy tegyenek eleget jogszabályi kötelezettségüknek.

hirdetés

Az, hogy az ügyeleten hány orvosnak kell tartózkodnia, jogszabály határozza meg. Eszerint 250 ezer ellátandó esetén, minimálisan három szakorvosra, két nővérre, egy sofőrre, valamint az NNGYK előírása alapján két vizsgálóhelyre lenne szükség – közölte a 24.hu-val Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara titkára. A zuglói háziorvos hozzátette, szeptember 30-ig, vagyis az új rendszer bevezetéséig a három említett kerületnek volt egy-egy, vagyis összesen három ügyeleti pontja, ahol minden nap 24 órában szolgálatot teljesített három orvos, három nővér, három gépkocsivezető három ügyeletes autóval. Most a három kerületre felügyel egy orvos, egy nővér, egy sofőr egy ügyeletes autóval, hétköznap csak 16 órától, azaz nem 24 órában.

A jogszabály értelmében 40 ezer ellátandó lakosig egy, 40 és 200 ezer között kettő, 200 ezer felett három szakorvosnak kell ellátnia az ügyeletet, és biztosítani kell az ápolót vagy mentőtisztet, valamint egy kijáró gépkocsisofőrt is, aki az ügyeleti autót vezeti. A Magyar Orvosi Kamara levélben is jelezte az OMSZ főigazgatójának, Csató Gábornak, valamint Takács Péter egészségügyi államtitkárnak, hogy tegyenek eleget jogszabályi kötelezettségüknek, és a jogszabálynak megfelelő számú orvost alkalmazzanak az ügyeleti pontokon. Keczéry Attila szerint a fő gond az, hogy jóval meghaladja az ellátandók száma azt a mennyiséget, amennyit egy orvosnak a jogszabály engedélyez. Szerinte komoly betegbiztonsági aggályokat vet fel, hogy 250 ezer ember ellátásért csak egy orvos felel. Kiemelte azt is, hogy a MOK elsősorban nem az orvosok, hanem a betegek érdekeit tartja szem előtt, mert a kamara azt szeretné, hogy a biztonságos betegellátásért több orvos ügyeljen, a jogszabályoknak megfelelően.

– Csató Gábortól sokszor megkaptuk, hogy az orvoskamara nem a betegek érdekeit nézi, hanem az orvosokét. Ez nem így van. Mi is orvosok vagyunk, a munkánk és egyben a hivatásunk: a betegeink egészsége és életének óvása. Persze ez orvosok érdekeit sem feledjük, de az első mindig a beteg – jelentette ki. Keczéry Attila Szeged és Óbuda példájával szemléltette a rendszer anomáliáját. Amíg a csongrádi megyeszékhelyen három ügyeletes orvos (egyikük kivonulós) teljesít folyamatos szolgálatot, addig a budapesti kerületben, amely Szegeddel nagyjából megegyező lakosságszámú, mindössze egy orvosra, egy nővérrel és egy sofőrre hárul ez a feladat.

Komoly probléma a MOK titkára szerint, hogy az idősebb háziorvosok, akik azért vállalták el az ügyeletet, mert azt az ígéretet és tájékoztatást kapták, hogy nem kell kivonulniuk, hanem csak az ügyeleti pontokon kell helyt állniuk, és lesz mellettük egy mentőtiszt is, most becsapva érzik magukat. Keczéry Attila elmondta, az Óbudán aznap ügyeleti szolgálatot teljesítő kollégáról a kerület orvosai elmondták, hogy szorongva indult az ügyeletbe. Nem elég, hogy ki kellett mennie, de még mentőtisztet sem kapott, vagyis teljesen magára maradt – számolt be a MOK titkára, aki szerint az idősebb háziorvosokat pácban hagyták, ennek pedig az lehet a következménye, hogy nem fogják vállalni az ügyeletet, és otthagyják majd a praxisukat, ami tovább növeli a jelenleg nagyjából száz betöltetlen fővárosi háziorvosi körzet számát.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

24.hu

Ajánlott cikkek