Richter: 16,61 milliárd forint nyereség az első negyedévben

hirdetés

Budapest, 2012. május 10., csütörtök (MTI) - A Richter Gedeon Nyrt. 16,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, 48,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság csütörtökön a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében.


Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 49,9 százalékkal 16,75 milliárd forintra nőtt, az árbevételhez viszonyított aránya pedig 20,4 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakában elért 15,8 százalékos szinthez képest.


A profit jobb lett az elemzői várakozásoknál. A portfolio.hu internetes portál által megkérdezett elemzők az egy évvel korábbinál 9,1 százalékkal kisebb, 10,15 milliárd forint nettó nyereséget vártak, a becslések azonban széles sávban, 7,1 és 14,5 milliárd forint között szóródtak.


A gyógyszergyár üzemi eredménye 15,35 milliárd forint lett, 50,1 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. A jelentős emelkedést a a kedvező árfolyamalakulás és a vizsgált időszakban jelentkező két egyszeri "mérföldkő bevétel" okozta, magyarázta a jelentés.


Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 899 forint volt, míg egy évvel korábban 600 forint. A csoport árbevétele 15,8 százalékkal 82,0 milliárd forintra nőtt az év első három hónapjában.


A magyarországi árbevétel 7,6 százalékkal csökkent, 8,78 milliárd forintot tett ki. A jelentés megjegyzi, hogy az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma nem tudta ellensúlyozni a 2011-es év során bevezetett piacszabályozási intézkedések hatásait.


A gyógyszer-gazdaságossági törvény által előírt belföldi orvoslátogatói regisztrációs díj címén 431 millió forintot, a gyógyszertámogatások után fizetendő 20 százalékos különadóra 458 millió forintot számolt el a Richter 2012 első negyedévében. A jelentésben megjegyzik, hogy a vonatkozó szabályozás szerint a társaság az ezeken a jogcímeken 2011-ben kirótt rendkívüli adókötelezettségének 90 százalékával csökkentheti a 2012-ben fizetendő adót.


Az export piacokon 9,8 százalékos bővüléssel 247,3 millió euró árbevételt ért el a Richter.


A FÁK-tagállamokban 17,8 százalékkal 121,3 millió euróra nőtt az árbevétel, ezen belül az oroszországi kivitel értéke 17,9 százalékkal 88,1 millió euróra emelkedett 2012 első negyedévében, elsősorban előszállítások miatt.


Az Európai Unió országaiba irányuló eladások 7,4 százalékkal 103,5 millió euróra nőttek, elsősorban a bekövetkezett árbevétel növekedésnek köszönhetően.


Az Egyesült Államokba a kivitel 32,2 százalékkal (dollárban számolva 34,8 százalékkal) 8 millió euróra esett vissza. Az egyéb országokból származó bevétel 2,8 százalékkal 14,5 millió euróra emelkedett.


Az értékesítés közvetlen költségei 2012 első negyedévében 31,5 milliárd forintot tettek ki, 13,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A fedezeti hányad 61,6 százalékra nőtt az előző év azonos időszakában elért 60,8 százalékról.


Az értékesítési és marketing költségek jelentős növekedését - 19,1 százalékkal 22,28 milliárd forintra - a tovább bővülő nyugat-európai nőgyógyászati értékesítési hálózat költségei, illetve az Esmya nevű szer piaci bevezetésével kapcsolatos marketing és promóciós költségek magyarázzák.


A pénzügy tevékenység nettó eredménye 2,16 milliárd forint volt az év első három hónapjában, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,76 milliárd forint nyereséget mutatott ki a Richter. A nem realizált pénzügyi nyereség 5,19 milliárd forintot, míg a realizált tételek 3,03 milliárd forint veszteséget tettek ki, utóbbi oka a forint erősödése miatt elszenvedett árfolyamveszteség. (A forint 5 százalékkal erősödött az első negyedévben az euróval, és 8 százalékkal a dollárral szemben.)


A 18,64 milliárd forint jegyzett tőkéjű Richter konszolidált saját tőkéje 498,4 milliárd forint volt 2012. március végén, a tavaly év végi értékéhez képest 1,7 százalékkal nőtt.


A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 2,15 százalékos csökkenéssel 36.105 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb tőzsdei árfolyama 39.845 forint, a legalacsonyabb 28.950 forint volt.

Szerző:

PHARMINDEX Online