OEP: több mint ezer gyógyszer ára változik októberben

hirdetés

Budapest, 2012. szeptember 17., hétfő (MTI) - Október elsejével több mint ezer gyógyszer ára változik: 726-nak csökken, 543-nak emelkedik a térítési díja - közölte Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője hétfőn az MTI megkeresésére.


A Magyar Hírlap hétfői számában írt a Magyar Gyógyszerészi Kamara számításaira hivatkozva a legutóbbi vaklicit eredményéről. Hankó Zoltán kamarai elnök a lapnak elmondta: a tavaly októberi első vaklicit eredményeként 35 milliárd forintos hatású árcsökkentés valósult meg, az idén áprilisi 20 milliárd forintos, míg a legutóbbi már csak 7 milliárd forintos csökkenést hozott.


Bidló Judit az MTI-vel azt közölte: összesen 726 gyógyszer térítési díja csökken. Ez a legnagyobb mértékben a koleszterinszint-csökkentőket érinti. Ezek között van olyan termék, amelynek térítési díja 652 forint helyett 157 forint lesz. Ezen felül "nagyon nagy mértékű" a csökkenés még néhány gyakran használt pszichiátriai készítmény esetén is. Ezen készítmények térítési díja átlagosan 20-30 százalékkal csökken. Több vérnyomáscsökkentő készítményért is kevesebbet kell majd fizetni, átlagosan 15-20 százalékkal - mondta a főosztályvezető.


Az árcsökkenés mellett 543 gyógyszernek átlagosan 4,5-5 százalékkal emelkedik a térítési díja - mondta Bidló Judit, de megjegyezte: a térítési díj emelkedése kizárólag olyan termékeket érint, amelyekből van azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény alacsonyabb áron.


A gyógyszerek többségét nem érintik az október elsejével életbe lépő árváltozások - tette hozzá az OEP főosztályvezetője.

Szerző:

PHARMINDEX Online