73 százalék támogatja a szigorúan szabályozott eutanáziát

Az eutanáziát a többség (73 százalék) szigorú szabályozás mellett engedélyezné, ötödük teljesen legálissá tenné, 8 százalék pedig teljes tiltást szeretne.

hirdetés

A magyarok nagy többsége (79 százaléka) elfogadhatónak tartja az eutanáziát és mindössze csak hét százalékuk ellenzi azt – derült ki az Opinio piackutató alkalmazásával készült országosan reprezentatív kutatásából - írta a népszava.hu. 

A cég annak kapcsán kérdezte meg az okostelefonnal rendelkező 16-59 éveseket, hogy Karsai Dániel ügye társadalmi vitává nőtte ki magát.A friss felmérésben megkérdezettek 20 százaléka teljes mértékben, míg 59 százalékuk bizonyos körülmények között támogatja az önálló rendelkezés jogát. Mindössze 7 százalékuk ellenzi teljesen azt, hogy saját haláluk mikéntjéről és idejéről az emberek maguk dönthessenek.

A kutatásból kiderül az is, hogy az eutanáziával kapcsolatban a diplomások a leginkább elfogadók, míg a 16-29 éves, valamint a 8 általánost végzettek a legbizonytalanabbak a tekintetben, hogy támogatják-e az eutanáziát. A válaszadók legnagyobb arányban úgy foglaltak állást, hogy az eutanázia akkor lenne elfogadható, ha a beteg súlyos, gyógyíthatatlan állapotban van (67 százalék), de az elfogadható indokok között sokan jelölték azt is, ha a beteg kifejezetten kéri a kegyes halál lehetőségét (56 százalék).

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

népszava.hu

Ajánlott cikkek