Falus András szerint kötelezően kéne maszkot viselni zárt térben
A mostanihoz hasonló számokat legutóbb az ötödik hullám lefelé tartó időszakában láttunk, mondta Falus András immunológus a Népszavának.
hirdetés
Meg vagyok győződve arról, hogy el kellene rendelni zárt térben a maszkhasználatot – nyilatkozta a Népszavának Falus András immunológus, egyetemi tanár. A professzort azután kérdezték, hogy a kormányzat által szerdán közzétett fertőzöttségi számok erőteljes felfutást jeleznek a járványban.
A jelek szerint hiába érkezett meg korábban az őszre várt felfutás, a kormányzat nem kíván lépéseket tenni a vírus terjedésének megállítására. Falus András nem számol semmiféle korlátozás bevezetésével, aminek könnyen lehet súlyos következménye, főleg akkor, amikor megérkezik az influenzajárvány. – Minél több ember fertőződik meg, annál nagyobb a valószínűsége, hogy olyanok is elkapják a betegséget, akik erre rosszul reagálnak – figyelmeztetett.
Forrás:
Népszava
Ez a cikk 852 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de most elavultak lehetnek.