Konferencia a szervátültetésekről

"Gondolatok a szervátültetett emberek életéről" címmel rendeztek konferenciát szerdán a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényen felszólalt Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

hirdetés

Az államtitkár elmondta: a transzplantációs területen aktív betegszervezetek vannak, amik a normális életbe való visszaszokást, a társadalmi aktivitást segítik elő. Szócska Miklós aláhúzta: 2010-ben az új egészségügyi kormányzat eldöntötte, hogy a transzplantáció területére komoly energiát kell fordítani. Felhívta a figyelmet, hogy évekkel korábban botrányoktól volt hangos a terület, elsősorban Magyarország nemzetközi szervcserében való részvétele miatt.

Szócska Miklós emlékeztetett: háromoldalú tárgyalások során sikerült a helyzetet sajtónyilvánosság mellett rendezni, és a szakmai szervezetek, a betegszervezetek és a kormányzat együttműködésének köszönhetően Magyarország csatlakozni tudott az Eurotransplant hálózathoz.

Elmondta azt is, hogy az államtitkárságon folyik az ellátási rendszerek teljesítményalapú átvilágítása, a korábbi egészségügyi beruházások értékelése. A finanszírozást is ehhez szeretnék igazítani, a hatékony ellátási formákat pedig szeretnék ösztönözni - húzta alá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet hivatala népegészségügyi programjaira is. Kiemelte a dohányzásellenes kampányt és a népegészségügyi termékadót is. Az államtitkárság célja szervezett népegészségügyi programok megvalósítása, például a nemdohányzókat védő törvény mellett leszokást segítő hálózat, valamint kommunikációs kampány is indul - mondta.

Szócska Miklós kiemelte a sport fontosságát, köztük a szervátültetett emberek sportját is. A politikus bejelentette, hogy a Sportért Felelős Államtitkársággal közösen sportegészségügyi koncepció elkészítését tervezik.

Szerző:

PHARMINDEX Online