Kockázatos lehet a keringési zavaros betegek számára az angioplasztika
Egy angioplasztikán, azaz a nyílt szívkatéterezésen átesett páciensek körében végzett új tanulmány megállapította, hogy a perifériás artériás betegséggel élők között magasabb a halálozási arány.
A perifériás érbetegség vagy érszűkület, minden huszadik felnőttben kialakul, előfordulásának gyakorisága a korral nő. Az érben rekedt koleszterinrögök lelassíthatják a vérkeringést és fájdalmas görcsöket, mellkasi fájdalmat, magas vérnyomást és egyéb egészségügyi problémákat okozhatnak.
A kutatáshoz a New York-i Presbiteriánus Kórház munkatársai közel 2500 szívbeteg páciens adatait vizsgálták meg, akik nyílt koszorúér-beavatkozáson estek át (angioplasztika és sztentbeültetés). A kutatásban résztvevő páciensek 7 százalékának perifériás érbetegsége volt, mondta Dr. Konstantinus Charitakis, a Presbiteránus Kórház kardiológusa.
A perifériás érbetegségben szenvedő páciensek között 1,7 százalék volt a halálozási arány az utólagos kórházi kezelés során, míg a többi, szívinfarktussal, stroke-kal és egyéb szívproblémákkal kezelt betegnél ez az arány nem haladta meg a 0,1 százalékot sem.
A több mint 4 éves utánkövetési időszak alatt is megmaradt ez a nagy különbség a halálozási arány tekintetében. Ez idő alatt a perifériás érbetegséggel kezelt páciensek 23,8 százaléka, míg a többi beteg mindössze 10,8 százaléka halt meg, ismertette a kutatás eredményeit Dr. Charitakis.
A tanulmány részleteit a kutatók a Kardiovaszkuláris Angiográfia Társaság (SCAI) Las Vegasban tartott konferenciáján ismertették.
Szponzorált tartalom