A diuretikumok és az étrendi nátrium kapcsolatának vizsgálata szívelégtelenségben szenvedő betegeknél: a SODIUM-HF vizsgálat elemzése
A SODIUM-HF vizsgálat rámutatott, hogy a magasabb diuretikumadagolás összefüggésben áll a rosszabb klinikai kimenetelekkel szívelégtelenségben szenvedő betegeknél. Az étrendi nátriumkorlátozás azonban nem bizonyult hatékonynak a primer klinikai események csökkentésében, függetlenül a diuretikum adagolásától.
Háttér
A diuretikumok a szívelégtelenség elsődleges kezelési lehetőségei közé tartoznak. A kacsdiuretikumok gátolják a Na-K-Cl szimportőrök működését a Henle-kacs felszálló szárában, ezzel növelve a nátriumkiválasztást (natriúrezist) és csökkentve a pangást. Ennek ellenére jelentős a variáció a kacsdiuretikumok adagolásában, és kevés klinikai adat áll rendelkezésre az optimális adagolási stratégiáról.
Az étrendi nátriumbevitel csökkentése hagyományosan javasolt a szívelégtelenségben szenvedő betegeknek a nátriumretenció csökkentése érdekében, azonban ez a javaslat gyenge minősítést kapott (2C fokozat) korábbi irányelvekben. Az étrendi nátriumkorlátozás hatékonyságáról szóló bizonyítékok vegyesek.
A SODIUM-HF vizsgálat randomizált, kontrollált kísérlet volt, amely az étrendi nátriumkorlátozás hatását vizsgálta krónikus szívelégtelenségben (NYHA II–III) szenvedő, optimális irányelv-alapú orvosi kezelésben részesülő betegeknél. A vizsgálat kimutatta, hogy az étrendi nátriumkorlátozás nem eredményezte a primer klinikai események (szív- érrendszeri eredetű sürgősségi osztályos felvétel, szív- érrendszeri eredetű kórházi felvétel és bármely okból bekövetkező halálozás) csökkenését, de szerény javulást mutatott az életminőségben és az NYHA osztályozásban.
Célkitűzés
A jelen szekunder elemzés célja az volt, hogy megvizsgálja a diuretikum adagolásának hatását az étrendi nátriumkorlátozás klinikai eredményeire a SODIUM-HF vizsgálat keretében.
Módszerek
A SODIUM-HF vizsgálatba 806 krónikus szívelégtelenségben szenvedő beteget vontak be. A diuretikumokat furosemid-egyenértékű napi adagokká alakították (40 mg furosemid = 1 mg bumetanid, 60 mg azosemid, 100 mg etakrinsav, 20 mg torsemid). A betegeket 0 mg, 1–39 mg, 40 mg, 41–80 mg és >80 mg napi adag csoportokra osztották. Az étrendi nátriumbevitel és a diuretikum adagolásának összefüggését Pearson-korrelációval és lineáris regresszióval vizsgálták.
Statisztikai elemzés
A statisztikai elemzésekhez Cox-proporcionális kockázati modelleket alkalmaztak, amelyek igazításra kerültek életkor, nem, NYHA osztály, kalória bevitel, eGFR és testtömegindex szerint. Az eredmények kimutatták, hogy magasabb kiinduló diuretikum adag esetén szignifikánsan magasabb volt a primer klinikai események kockázata (P<0,001).
Eredmények
A vizsgálatban 784 beteg diuretikumhasználata volt ismert. A magasabb diuretikum adaggal kezelt betegek általában idősebbek, magasabb BMI-vel és alacsonyabb eGFR-rel rendelkeztek. Az étrendi nátriumbevitel és a diuretikum adagolása között nem mutatkozott szignifikáns korreláció sem a kiinduló időpontban, sem a változások során.
Megbeszélés
A magasabb diuretikum adagok a primer klinikai események nagyobb kockázatával jártak, függetlenül az étrendi nátriumkorlátozástól. Ez feltehetően a diuretikumok által keltett kompenzációs mechanizmusoknak tulajdonítható (pl. RAAS aktiválás).
Következtetés
A magasabb kiinduló diuretikum adag rosszabb klinikai kimenetelekkel járt, azonban az étrendi nátriumkorlátozásnak nem volt szignifikáns hatása a klinikai eseményekre. A jövőbeli kutatásoknak érdemes lenne több figyelmet fordítani a diuretikum adagolásának és a szívelégtelenség kimeneteleinek kapcsolatára.
