További cikkek a Infektológia rovatból

A brit kormány volt főtanácsadója szerint elkerülhetetlen egy újabb járvány

Patrick Vallance, a brit kormány volt tudományos főtanácsadója is felszólalt a walesi Hay fesztiválon szombaton, ahol egyebek mellett arról beszélt, hogy elkerülhetetlen egy újabb világjárvány.

hirdetés

A szakember emiatt arra sürgette a közelgő brit választások majdani győztesét, hogy fókuszáljon a felkészülésre, mert Nagy-Britannia szerinte még nem áll készen erre – írja a Guardian.

Vallance szerint az egyik megoldás pedig az lenne, ha az új kormány olyan megfigyelőrendszert építene ki, amellyel idejében fel lehetne ismerni egy közelgő járvány jeleit. Azt is megismételte, hogy gyorsabban és szorosabban együttműködve kell teszteket, vakcinákat és gyógymódokat találni, hogy ne legyen szükség olyan extrém intézkedésekre, amiket a koronavírus-járvány idején láthattunk. A szakértő úgy gondolja, az ehhez szükséges intézkedéseket be lehetne vezetni, de koordinációra lenne szükség hozzá. Vallance egyébként ezt eredetileg a G7-eknek mondta még 2021-ben, és azt is hozzátette, hogy ezek az országok azóta elfelejtették ezeket az ajánlásokat.

Az egykori főtanácsadó azt javasolta, hogy a járványokra való készülést úgy kellene kezelni, mint a hadsereg fenntartását – hadsereget sem azért tartanak fenn az országok, mert még idén háború lesz, hanem mert ez egy fontos része egy ország szükségleteinek. Szerinte ehhez is hasonlóan kellene hozzáállni ahelyett, hogy olyasminek tekintenénk, amit könnyen meg lehet vágni, amikor nem fenyeget járvány, mert ez legközelebb sem fogja előre bejelenteni az érkezését. A WHO által felvetett globális szerződésről is beszélt, szerint ez egy lépés lenne a jó irányba, de szerinte ez önmagában nem elég. Mint mondta, ha a járványok kérdése kikerül a G7-ek és a G20-csoport napirendjéből, akkor nem fogunk eljutni sehova.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Telex

Ajánlott cikkek