Hét tudóst ismertek el az orvosi Lasker-díjjal

hirdetés

Hét tudóst ismertek el idén az orvosi Lasker-díjjal a májátültetési eljárás tökéletesítéséért, a sejtek belső működésével kapcsolatos felfedezésekért, valamint az orvosbiológia terén elért különleges eredményekért - jelentette be hétfőn az Albert és Mary Lasker Alapítvány. A kategóriánként 250 ezer dollárral járó elismerést szeptember 21-én adják át New Yorkban.


A klinikai orvosi kutatások kategóriájában a díjat Thomas Starzl, a Pittsburghi Egyetem professzora és Roy Calne, a Cambridge-i Egyetem professor emeritusa érdemelte ki a májátültetési eljárás tökéletesítéséért. A sebészeti eljárás fejlesztését és a szervkilökődés meggátolását célzó kísérleteiket kutyákon végezték. 1960-ban Roy Calné-nek első ízben sikerült állatkísérletek során megakadályozni a szerv kilökődést. Thomas Starzl 1963-ban végezte az első májátültetést emberen, a páciens elhunyt a műtét során. A további néhány beteg pár héttel élte túl a beavatkozást, ám esetük megmutatta, hogy a transzplantált máj működőképes.


Mindkét tudós sokat tett az eljárás továbbfejlesztéséért. A májátültetés 1980-as években honosodott meg, és ahogy az alapítvány közleménye rámutat, "sok ezer beteg számára tették lehetővé a normális életet".


Az alapkutatási kategóriában a díjon három tudós osztozik - Michael Sheetz (Columbia Egyetem), James Spudich (Stanford Egyetem) és Ronald Vale (Kaliforniai Egyetem, San Francisco) az úgynevezett citoszkeletális fehérjékkel kapcsolatos felfedezéseikért. Ezek a biológiai "motorok" továbbítják a sejteken belüli "szállítmányokat" és teszik lehetővé az izom-összehúzódásokat. Munkásságuk alapján fejlesztettek ki rákkészítményeket, valamint gyógyszereket olyan szívelváltozások kezelésére, amelyek sportolók hirtelen szívhalálát váltják ki.


Az orvosbiológia terén elért különleges eredményekért Donald Brown (a baltimore-i Carnegie Institutions of Science) és Tom Maniatis (Columbia) Egyetem részesült. A tudósok kulcsfontosságú genetikai felfedezéseik mellett sokat tettek azért, hogy megkönnyítsék mások kutatómunkáját. Tom Maniatis volt a társszerzője annak a laboratóriumi eljárásokat ismertető kézikönyvnek, amelynek első kiadása 1982-ben jelent meg. Donald Brown fiatal kutatókat díjazó alapítványt hozott létre, és lenyűgöző biológiai kutatóprogramot indított be a Carnegie Intézetben.

Szerző:

PHARMINDEX Online