Hatályba lépett a dizájner drogokról szóló rendelet

hirdetés

Budapest, 2012. április 3., kedd (MTI) - Hatályba lépett a dizájner drogok visszaszorítását célzó rendelet, amely a konkrét szerek mellett az alapvegyületeket felsoroló úgynevezett C listát is tartalmazza.


A kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal, az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint az ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló rendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg, s keddtől hatályos.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága januárban tájékoztatta az MTI-t arról, hogy elkészült a nemzeti drogstratégia új - már nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tartalmazó - úgynevezett C listája.


Zacher Gábor toxikológus az MTI-nek akkor nyilatkozva üdvözölte a szakma által régóta várt jegyzék elkészültét. Véleménye szerint a C lista elsősorban az internetes kereskedelmet szoríthatja vissza.


Az eredeti tervek szerint a C lista március elsejétől lett volna hatályos, akkor az egészségügyi államtitkárság azt közölte: a kormány elfogadta a dizájner drogokról szóló rendeletet, de a közzététellel még meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését.


Az államtitkárság hangsúlyozta: a rendelet elfogadására azért volt szükség, mert az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a nagyrészt interneten forgalmazott újszerű vegyületek forgalma. Az úgynevezett dizájner drogok jelentős térnyerését igazolják a rendőrség tapasztalatai és a szerek miatt kezelésre szorulók számának fokozatos növekedése is. Ezért az Európai Unió számos országa elfogadta a megfelelő szabályozást a dizájner drogok ellenőrzése érdekében - tették hozzá.


Mint írták, a dizájner drogokat valamely kábítószernek minősülő, ezért szigorúan ellenőrzött anyag kémiai szerkezetének a módosításával hozzák létre, hogy azok hatásukban az eredeti kábítószerhez hasonlóak maradjanak, de legálisan forgalmazhatók, használhatók legyenek. A kémiai módosítások miatt a rendeletben szereplő listára ezért konkrét vegyületek mellett vegyületcsoportok is felkerültek.


Az államtitkárság felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az új anyagok a hagyományos szereknél rombolóbb hatásúak lehetnek. Hozzátették, fontos, hogy a dizájner drogok a tilalmazás szempontjából a kábítószerekkel azonos megítélés alá essenek, mert csak így akadályozható meg ezen anyagok ellenőrizetlen forgalmazása és terjesztése. Az ilyen anyagokkal engedély nélkül végzett tevékenység akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

Szerző:

PHARMINDEX Online