Főigazgató: a Zala Megyei Kórház törekvéseivel és eredményeivel nyerte el az év kórháza címet
Zalaegerszeg, 2012. május 11., péntek (MTI) - A betegellátás folyamatos javítása, a szükséges emberi és szakmai feltételek biztosítása és a likviditásra törekvő gazdálkodás a célja a Zala Megyei Kórháznak, amely elnyerte a 2011. év kórházának járó szakmai elismerést - közölte pénteken az intézmény főigazgatója.
Csidei Irén a díj elnyerésével kapcsolatban tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón kifejtette: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatán elnyert elismerés azért fontos, mert szakmai kritériumok három évre visszatekintő értékelése alapján történt.
Az intézmény másfél ezer munkatársának munkája és a megyei önkormányzat mint korábbi tulajdonos támogatása tette lehetővé, hogy megfeleljenek a pályázati elvárásoknak, amelyek egyikeként nem lehetett 60 napnál hosszabb idejű lejárt tartozásuk.
A betegellátáshoz, az intézmény szervezettségéhez kötődően hét témakörben kellett bizonyítania az intézménynek, felmérték a vezetés, a humán erőforrás és a szakmai munka minőségét, számba vették az elégedettségi vizsgálatok eredményeit, vizsgálták a gazdálkodást, a minőségmenedzsmentet és az egészségfejlesztést. Ezek szakmai értékelése alapján nyerhette el a Zala Megyei Kórház - 2005 után másodszor - az év kórháza kitüntetést.
A főigazgató hozzáfűzte: maguk is évente vizsgálják a szakmai, gazdálkodási eredményeiket. Nem lehet minden tökéletesen rendben a kórházban, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy folyamatosan javítsák a betegellátást, biztosítsák a szakmai és emberi feltételeket, intézkedéseikkel pedig likvid gazdálkodásra törekednek.
Csidei Irén az MTI kérdésére hozzátette: az évente 34 ezer fekvő beteget és 800 ezer járó beteget ellátó intézményben tavaly készült el mintegy 750 millió forintos beruházással a sürgősségi centrum. pályázati forrásból már folynak a struktúraváltást lehetővé téve átalakítások 4,8 milliárd forintos beruházással, illetve tart a pszichiátriai rehabilitáció 177 millió forintból történő korszerűsítése.
Manninger Jenő, mint a korábbi fenntartó, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a nagyon nehéz körülmények között, szakemberhiánnyal küzdve, de szakmai szeretettel végezték munkájukat az intézmény dolgozói. A kórház felelősen tudott gazdálkodni, fejlesztéseket indítani, pénzügyi helyzete stabil volt, köszönhetően annak is, hogy a megyei önkormányzat gazdálkodása is viszonylag rendezett volt.
Szponzorált tartalom