Egységes etikai kódex alapján működik a jövőben a magyarországi gyógyszeripar

hirdetés

Budapest, 2012. május 14., hétfő (MTI) - Új, egységes etikai kódex alapján működik a jövőben a magyarországi gyógyszeripar. A dokumentum díszpéldányát a négy magyarországi gyógyszergyártói egyesület vezetői hétfőn, Budapesten sajtótájékoztató keretében nyújtották át Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak.


Szócska Miklós azt mondta: a gyógyszeripari önszabályozásnak, a közös felelősségvállalásnak fontos üzenete, hogy termékeiket, melyekkel betegségeket gyógyítanak és gyógyulást hoznak, nem "bármi áron" akarják eladni.


Az államtitkár megjegyezte: néha úgy érzi, hogy az egészségügynek külön rendőrsége is lehetne. Szócska Miklós szerint a gyógyszeripar önszabályozása "egy jó kezdet", de fontos a betartás és a betartatás is. Ezért az államtitkár garantálta a hatóságok együttműködését.


Szócska Miklós egyúttal azt is kiemelte: bízik benne, hogy az egyesületek együttműködése új, hatékonyabb piaci modellek kikísérletezésére is lehetőséget ad majd, hogy úgy tekintsenek Magyarországra, mint "egy laboratóriumra", amely a betegek számára az életmentő gyógyszereket, az ár-érték arányokat pedig az iparág számára fenntartható módon biztosítja.


Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a kódex azért különösen jelentős, mert ezzel a magyarországi gyógyszerpiac történetében először mind a négy gyógyszeripari egyesületnek egy, közös etikai kódexe lett, jelképezve ezzel a közös felelősségvállalást az etikus kereskedelem felé.

Egységes etikai kódex alapján működik a jövőben a magyarországi gyógyszeripar


Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke azt mondta: Magyarországon a gyógyszeripar szereplői a '90-es évek második felétől vették át az akkori érvényes európai kódexet. Leitner György az új, egységes kódextől azt várja, hogy annak pontjaira valamennyi tagvállalat képviselői kötelezettségként tekintenek majd.


Brázay André, a Generikus Gyógyszergyártók és Gyógyszerforgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének elnöke és Borbás Gyula, a Védettség Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke is egyet értett abban, hogy a kódex aláírásával az iparágon belül szorosabb együttműködésre nyílik lehetőség, de ehhez - mint hangsúlyozták - az iparágat felügyelő hatóságok segítségére is szükség van.

Szerző:

PHARMINDEX Online