Egészségügyi kerekasztal: az egészségügy 2012-re a "futottak még kategóriába" került
Budapest, 2012. szeptember 27., csütörtök (MTI) - Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint a kormányzati ciklus felére a döntéshozatalban nem lett prioritás az egészségügy, sőt a "futottak még kategóriába" került az ágazat.
A MOK elnöke a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) "Túl a félidőn" című csütörtöki, nyílt plenáris ülésén tartott helyzetelemzésében kifejtette: az egészségügyi közkiadások továbbra is csökkennek, folytatódik az egészségbiztosítási alapból történő kivonás. Éger István szerint ahhoz, hogy valaki Magyarországon megfelelő szintű egészségügyi ellátásban részesüljön szerencse kell, olyan mint a "lottó".
A MOK elnöke kiemelte: az egészségügy további működéséhez nélkülözhetetlen a haladéktalan és jelentős forrásbővülés. Mint megjegyezte: a kormány "menekülő orvosok" ellen vívott küzdelme sem járt sikerrel, az idei konkrét intézkedések ellenére az elvándorlás 2012-ben sem csökkent, csak folytatódott.
Éger István arra is kitért, hogy a népegészségügy intézményesülése sem valósult meg, információi szerint az új országos népegészségügyi intézet megalakítását is elhalasztották.
Ezek mellett, bár "kulcskérdés" egyelőre nem tudni mi a kormány konkrét terve a társadalombiztosítás rendszerével - mondta Éger István megjegyezve, hogy az általa ismert tervezetek alapján, "jogosak" az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megszüntetésével kapcsolatos félelmek.
Éger István ennek kapcsán elmondta: több országban is működőképes az állami egészségügyi rendszer, de ehhez olyan háttérintézmény-rendszerre lenne szükség, amely Magyarországon nincs.
Pós Péter, a NEK soros ülésének levezető elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt két évben az egészségügyi intézmények vagy szervek - mint az Egészségbiztosítási Felügyelet vagy a Nemzeti Egészségügyi Tanács - megszüntetésekor ígéretet tettek arra, hogy a feladatokat hatékonyabban, új szervek viszik majd tovább. Ezeknek nyoma sincs, mostanáig egyedül az új betegjogi központ szeptemberi létrejöttéről szóló kormányrendelet jelent meg. Pós Péter szerint viszont úgy tűnik ezt is "csak azért hozták létre, hogy elmondhassák: van egy ilyen szerv", valós hatósági jogköröket az új szerv sem kapott.
Pós Péter emellett azt is kiemelte, hogy a régi minisztériumok összevonásával létrejött új kormányzati struktúrában sokszor a szakma sem tudja hova forduljon segítségért, megnehezült az érdemi párbeszédek folytatása.
Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az új alaptörvény nemzeti hitvallásában is szolidaritásról szólnak. Mindezek alapján a NEK úgy véli: ezt a társadalombiztosítási intézményrendszert nem lehet megszüntetni.
Az EDDSZ elnöke úgy fogalmazott: "ágazati munkavállalók ekkorát még nem csalódtak kormányváltásban".
Cser Ágnes a NEK ülésén két videót is lejátszott. Az egyiken: 2005 decemberében Cser Ágnessel közösen tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor arról beszélt, hogy a Budapest Airport privatizációjából befolyt összeg nem fog elfolyni, hanem azt össznemzeti konzultáció alapján átlátható és ellenőrizhető módon használják fel. A NEK 2006 decemberi üléséről bemutatott felvételen pedig Orbán Viktor azt mondta: az egészségügy nem jobb vagy baloldali kérdés, hanem minden magyar embernek egyik legfontosabb kérdése. Ezért nem látja okát annak, hogy a NEK ülésén ne ülhetnének a többi párttal egy asztalnál - mondta akkor ellenzéki képviselőként Orbán Viktor.
A NEK szerdai rendkívüli nyilvános ülésén az egészségügyi szakma több képviselője, köztük az ágazatban működő három - orvosi, szakdolgozói, gyógyszerészi - kamara elnökei is részt vettek. A parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik képviseltette magát, Gyenes Géza, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnökének személyében.
A NEK egyhangúlag elfogadott határozati javaslatával soron kívül egyeztetést kezdeményez Orbán Viktor kormányfővel, az ágazatot érintő problémák megoldása érdekében.
Szponzorált tartalom