Cochrane: továbbra is állítható, hogy e-cigarettákkal többen szoknak le a cigarettázásról

Többek között tovább erősödött annak bizonyossága, hogy szakmailag kontrollált keretek közt az e-cigaretta a leszokástámogató programok hatékonyabb eszköze lehet, mint a hagyományos nikotinpótló terápiák. A Cochrane Intézet ún. „élő” szakirodalmi áttekintésének legfrissebb verziója a témában 2023. júliusáig megjelent 88 tanulmány (n=27 235 dohányos) eredményeit összegzi.

hirdetés

A Cochrane Intézet mottója, hogy

a megbízható bizonyítékokra alapozott döntések kedvezőbb egészségkimenetelekhez vezetnek.

Ennek jegyében a dohányzási ártalom vonatkozásában is évek óta készít az intézet úgynevezett „élő”, vagyis az új tanulmányok bevonásával rendszeresen frissített szakirodalmi összegzést az ártalomcsökkentés lehetőségeit vizsgáló szakmai publikációkból. Jamie Hartman-Boyce, a Cochrane Review igazgatója, az Oxford-i Egyetem professzora és senior kutatója az Egyesült Királyságban 2023. év végén megrendezett E-cigarette Summiton számolt be arról, hogy a legfrissebb kutatási eredmények továbbra is alátámasztják a cigaretta füstmentes alternatíváinak leszokástámogató szerepét és az ártalomcsökkentés paradigmáját. A Cochrane Review legfrissebb verzióját az előadást követően, 2024 januárjában publikálták.

Módszertani megfontolások a bizonyítékszintézisben

A Cochrane-féle bizonyítékszintézis módszertanát a szisztematikus irodalomkutatás arany standardjaként tartja számon a tudományos közösség. Az intézet Tobacco Addiction munkacsoportjának fókuszában az e-cigaretták biztonságosságának, tolerálhatóságának és a hagyományos cigaretta hosszútávú elhagyását támogató szerepének vizsgálata áll. Utóbbi kimenetelt más terápiás megközelítésekkel (pl. nikotinpótló termékek, illetve nikotint nem tartalmazó e-cigaretták) és az intervenció hiánya melletti eredményekkel hasonlítják össze.

A szakirodalmi kutatásba főszabály szerint olyan tanulmányokat vonnak be, melyek randomizált-kontrollált körülmények közt vizsgálják az e-cigaretták leszokási hajlamra való hatását, vagy minden résztvevő számára e-cigaretta intervenciót biztosítanak, hogy az azzal járó esetleges ártalmakat és a hosszútávú használat hatásait vizsgálják. A bevont tanulmányok jellemzően a hagyományos nikotinpótló megoldásoknál (pl. tapasz, rágó), a vareniclin használatánál, a nikotint nem tartalmazó e-cigarettáknál és a hevített dohánytermékek használatánál látott kimeneteli végpontokat hasonlították össze, de egyes tanulmányok mérték a kizárólag viselkedésterápiás módszerek, illetve a szakmai beavatkozás nélküli leszokási kísérletek eredményességét is.

A kutatócsoport a bevont tanulmányokat az alapján is értékeli, hogy azok milyen mértékben lehetnek részrehajlóak vagy tartalmazhatnak torzítást a vizsgálati alanyok beválasztásánál. A frissített publikációban a legtöbb tanulmány az Egyesült Államokban (38), az Egyesült Királyságban (19) és Olaszországban (9) vizsgálta az e-cigaretták leszokásra gyakorolt hatásait.

A Cochrane frissítés főbb megállapításai

A dohányzási szokásokat és leszokástámogatást vizsgáló újabb tanulmányokkal bővített jelentés szerint továbbra is

magas bizonyossággal állítható, hogy az e-cigaretták mellett nagyobb a leszokási sikerráta, mint a hagyományos nikotinpótló terápiák mellett.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 100 főre levetítve 4-gyel többen szoknak le a cigarettáról az e-cigarettákon keresztül. A nem kívánt mellékhatások tekintetében (mérsékelt bizonyosság mellett) nem találtak jelentősebb eltérést a különböző csoportok között, a súlyos nem kívánt mellékhatások pedig kifejezetten ritkák.

A szerzők megjegyzik, hogy arra vonatkozóan viszont kevés információ áll rendelkezésre, hogy viselkedésterápia vagy egyéb támogatás nélkül milyen leszokási arányok láthatók az e-cigaretták mellett, így jelenleg alacsony bizonyossággal (kevés tanulmány alapján) állítható, hogy ebben az esetben is az e-cigarettán keresztül sikeresebb a leszokás.

Leegyszerűsítve a valós életben heterogén csoportoknál látott eredményeket elmondható, hogy a tudományos bizonyítékok alapján 100 e-cigaretta használó közül 8-10 sikeresen leteszi a hagyományos cigarettát (nikotint nem tartalmazó e-cigaretták mellett pedig 7), míg a hagyományos módszerekkel 4-6 fő jár sikerrel minimum 6 hónapos időtartamra nézve.

Forrás: Lindson, N. et al. (2024) Electronic cigarettes for smoking cessation. Cochrane Database of Systematic Reviews, Review-Intervention, Issue https://doi.org/10.1002/14651858.CD010216.pub8

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Kapcsolódó hasznos anyagok:

Egyes, a füstmentes alternatívák szerepét a dohányzással kapcsolatos ártalmak csökkentésében elismerő egészségügyi szervezetek álláspontjai >>


Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Tüdőgyógyászat Tagozat hevített dohánytermékekkel kapcsolatos állásfoglalása >>


A dohányzásról való leszokás támogatásáról >>
Emberi Erőforrások Minisztériuma – Egészségügyért Felelős Államtitkárság terápiás irányelve

Szerző:

(X)

Ajánlott cikkek