Az új gyulladásos biomarkerek szerepe a diabéteszes perifériás neuropátiában

Bevezetés

A diabéteszes neuropátia (DN) a cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye, amely mind az 1-es (T1DM), mind a 2-es típusú cukorbetegeknél (T2DM) előfordul. Leggyakoribb formája a distalis szimmetrikus polineuropátia (DSPN), amelyet diabéteszes perifás neuropátiaként (DPN) is ismernek. A jelenlegi diagnosztikai eljárások mellett nincs széles körben elfogadott biomarker a betegség kimutatására és stádiumainak meghatározására. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy az alacsony fokú szisztémás gyulladás kulcsszerepet játszik a DPN patogenezisében.

A kutatási módszerek áttekintése

A tanulmány a Scopus, PubMed, MEDLINE és Google Scholar adatbázisokban végzett keresések alapján azonosított klinikai vizsgálatokat, metaanalíziseket, eset-kontroll vizsgálatokat és megfigyeléses tanulmányokat, amelyek a 2014. január 1. és 2024. szeptember 29. közötti időszakban jelentek meg. Az autonóm neuropátiával foglalkozó cikkeket kizárták.

A gyulladás szerepe a DPN patogenezisében

A kutatások azt mutatják, hogy a TNF-α és bizonyos interleukinek (pl. IL-1, IL-6, IL-10) szerepet játszanak a DPN kialakulásában. Ezek a biomarkerek a gyulladás komplex mechanizmusain keresztül közvetlen hatást gyakorolnak az idegrendszerre, hozzájárulva a demielinizációhoz, axonális degenerációhoz és perivaszkuláris gyulladáshoz.

Biopsziás vizsgálatok eredményei

A biopsziás vizsgálatok kimutatták a gyulladásos sejtek beszűrődését a szövetekben, megerősítve a gyulladás kulcsszerepét a DPN patogenezisében. A kutatások szerint a makrofág sűrűség szignifikánsan nagyobb volt a fájdalommal járó DPN esetén, mint a fájdalommentes DPN esetén.

Cytokinek és adipokinek szerepe

Számos tanulmány azonosított adipokineket, amelyek szintje pontosan jelezheti a DPN jelenlétét, ilyenek az adiponektin, neuregulin 4 (Nrg4), isthmin-1 (ISM1) és omentin. Az Nrg4 csökkent szintje képes lehet a mikrovaszkuláris szövődmények jelzésére, míg az adiponektin alacsony szintjét összefüggésbe hozták az ingerületvezetési zavarokkal.

Epigenetikai biomarkerek és egyéb új lehetőségek

Epigenetikai biomarkerek is vizsgálat tárgyát képezték, mint a DNS-metilációs minták és a hisztonmódosulások. Ezek az új lehetőségek a jövőben hozzájárulhatnak a korai diagnosztikai eszközök fejlesztéséhez.

Klinikai alkalmazási lehetőségek és kihívások

Noha az előzetes kutatási eredmények ígéretesek, a biomarkerek klinikai alkalmazhatóságát további, nagy léptékű validáló vizsgálatokkal kell megerősíteni. Külön figyelmet érdemel a biomarkerek érzékenysége és fajlagossága, valamint az optimális cutoff-értékek meghatározása a szűréshez.

Következtetések

A gyulladással összefüggő biomarkerek jelentős szerepet játszanak a DPN patogenezisében, és segítséget nyújthatnak a diagnosztikában és a betegség progressziójának monitorozásában. Az előttünk álló kihívás a biomarkerek klinikai validálása és alkalmazása a gyakorlatban, amely által javulhat a betegek életminősége és a kezelés hatékonysága.