Balog Zoltán: az Eduvital a testi és lelki értelemben is egészségesebb Magyarország programja

hirdetés

Budapest, 2012. május 9., szerda (MTI) - Egy testi és lelki értelemben is egészségesebb Magyarország megteremtését elősegítő programnak nevezte Balog Zoltán az Eduvital programot; az Emberi Erőforrás Minisztérium leendő miniszterének köszöntőjét a projekt szerdai budapesti beharangozó sajtótájékoztatóján olvasták fel.


Az Eduvital Nonprofit Egészségnevelési Társaság (Eduvital NET) egyetemi alapítványi háttérrel és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) hálózatának és infrastruktúrájának segítségével jött létre és kíván működni.


Mint a kijelölt tárcavezető köszöntőjében aláhúzta, az Eduvital program feladata és felelőssége az alapellátásban részt vevők prevenciós, egészségnevelési szerepének növelése, a háziorvosi, iskola-, foglalkozás- és környezet-egészségügyi ellátás prevenciós szemléletű átalakítása.


"Egy olyan program, amely e célok megvalósítását tűzi ki, s kiemelten kezeli a jövő nemzedék, a gyermekek, a fiatal korosztály, s ezen túlmenően a hátrányos csoportok problémáit, megfelelő támogatással, tudományos háttérrel csak sikeres lehet" - hangsúlyozza Balog Zoltán kijelölt miniszter köszöntője.


Vizi E. Szilveszter akadémikus, a TIT elnöke arra mutatott rá, hogy napjaink egyik sarkalatos kérdése, miként lehet az európai, szolidaritáson működő egészségügyi ellátás színvonalát úgy fenntartani, hogy az pénzügyileg finanszírozható és erkölcsileg, orvosetikailag elfogadható legyen.


"Az egészség elengedhetetlen feltétele az életminőségnek, ezért ez fontos kérdés egy olyan világban, ahol az átlagos életkor 80 év felett van vagy lesz" - emelte ki az MTA korábbi elnöke, aki kitért arra, hogy az elmúlt másfél-két évtized vizsgálatai kimutatták: a gyakori betegségek és a korai halálozás okainak jelentős része lelki, mentális gyökerű, pszichoszomatikus alapú, az erős szociális kohézió viszont egészségvédő tényező.


"Ma mindenki az össznemzeti gazdaságról, versenyképességről beszél, de senki sem említi az össznemzeti közérzetet, pedig a kettő összefügg" - húzta alá Vizi E. Szilveszter.


Csépe Valéria akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese pszichológusként szintén azt emelte ki, hogy a testi és a lelki egészség egységes egészet alkot, egymásra hat, meghatározza az életünket, a környezetünket, amely "rosszkedvünket viszi tovább, vagy nem osztozik örömünkben".


Mint rámutatott, nagy baj van ma Magyarországon a testi és lelki egészséggel, nagyobb, mint amit a környezeti tényezők indokolnának.


"Sokat tehetünk a testi és lelki egészség megőrzéséért, sok dolog elsajátítható, megtanulható a családban, az iskolában és tágabb környezetünkben" - fogalmazott Csépe Valéria, aki szerint ebben nagy lépést jelent előre a civil kezdeményezés.


Falus András akadémikus, a TIT alelnöke, aki a közelmúltban elhunyt Kopp Mária egyetemi tanárral álmodta meg az Eduvital programot, azt emelte ki, hogy egy olyan civil mozgalom indításáról van szó, amelynek elsődleges célja népegészségügyi felelősségvállalás a jövő nemzedékért.


"Célunk, hogy komplex, átfogó és a gyakorlati munkában, tanácsadásban jól használható, felelősségteljes információkat adjunk a korszerű öröklésbiológiai alapismeretek, a környezettudatosság, a táplálkozás, a mozgáskultúra és a szenvedélybetegségek kérdésein át az iskola-egészségügyig, a mentálhigiéniáig" - fogalmazott.


A mozgalom a legkülönbözőbb szakemberekre - pedagógusokra, ismeretterjesztő újságírókra, orvosokra, védőnőkre, gyógypedagógusokra, lelkészekre kíván támaszkodni, olyanokra, akik sok embert érnek el. Komplex modulokat, különböző szintű oktatási programokat dolgoznak ki, de felhasználják például a Facebookat vagy a YouTube-ot is.


Madarasi Anna gyermekgyógyászként arról beszélt, hogy nap mint nap szembesül a rendelőben azzal, milyen alapvető hiányosságok vannak a lakosság egészségügyi ismereteiben; például a magyarországi krónikus betegek 50-70 százaléka nem az előírásoknak megfelelően szedi a gyógyszereket.


Nagyné Horváth Emília országos közoktatási szakértő meggyőződése szerint az egészségtannak mint tantárgynak helyet kell kapnia a Nemzeti Alaptantervben.


A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy emlékérmet és díjat alapítanak Kopp Mária és férje, Skrabski Árpád tiszteletére. Az elismerést évente április 3-án, Kopp Mária halálának évfordulóján adják át olyan szakembereknek, akik a legtöbbet tettek az egészségnevelés érdekében.

Szerző:

PHARMINDEX Online