ÁNTSZ: az influenza elleni védőoltás megítélése nem megfelelő

hirdetés

Budapest, 2012. október 1., hétfő (MTI) - Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerint az influenza elleni védőoltás megítélése a magyar lakosság körében nem megfelelő.


Ócsai Lajos járványügyi főosztályvezető az ÁNTSZ legfrissebb videójában kiemelte: az influenza nagyon súlyos betegség is lehet. "Soha nem lehet tudni, hogy mikor, ki, milyen súlyosságú megbetegedésen fog átesni, ha megkapta a fertőzést" - tette hozzá, kiemelve, hogy az influenza elleni védekezésben a védőoltásnál hatékonyabb módszer nincs.


Kifejtette, hogy Magyarországon a lakosság 13 százalékának - a krónikus betegeknek és a 65 éven felettieknek - ingyen adják az oltóanyagot. A patikákban pedig mindenki számára hozzáférhető a világ összes gyártójának oltóanyaga 2 ezer és 4 ezer forint közötti áron - tette hozzá.


A járványügyi főorvos arra is kitért, hogy a gyerekek szervezete féléves korukig nem reagál a vakcinára, az influenzavírust azonban már ekkor elkaphatják. Őket úgy lehet beoltani, ha az anyát a terhesség második, harmadik harmadában beoltják, így az ellenanyag bekerül a csecsemő szervezetébe is, és féléves koráig megvédi a fertőzéstől. Az ennél idősebb, de legfeljebb hároméves gyerekek számára pedig már van védőoltás - fejtette ki Ócsai Lajos.


Az ÁNTSZ csütörtökön tájékoztatta az MTI-t arról, hogy október második felétől lesznek elérhetők azok az influenza elleni vakcinák, amelyeket a rizikócsoportba tartozók ingyen kaphatnak meg. A nem ingyenes oltóanyagok közül pedig már van olyan, amelyet meg lehet vásárolni a gyógyszertárakban.


Az előttünk álló szezonban 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll a rizikócsoportokba tartozók rendelkezésére, és egy új oltóanyagnak köszönhetően a vérzékenységben szenvedők is kaphatnak influenza elleni ingyenes védőoltást - tették hozzá.


Ócsai Lajos az MTI-nek akkor elmondta: az oltással kapcsolatos kockázatok nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit az influenza okozta megbetegedések okozhatnak. Mint elmondta: az előző szezonban összesen 22 nem kívánatos mellékhatást jelentettek: például lázat, gyomor- és bélrendszeri panaszokat, végtagfájdalmat, bőrpírt, kiütéseket. Ezek mellett egy 62 és egy 73 éves férfi halála ügyében indítottak vizsgálatot; kiderült, mindkettejüknek több alapbetegségük is volt, és haláluk nem hozható összefüggésbe a védőoltással - közölte a főosztályvezető.


Ócsai Lajos azt is elmondta: évente átlagosan 200 ezer-500 ezer ember hal meg a világon influenza következtében. Magyarországon az előző szezonban 350 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedésekkel, és nagyjából ugyanennyien lehettek azok, akik megbetegedtek, de nem mentek orvoshoz. Magyarországon az influenzával összefüggő halálesetekről az előző szezonban nem készült adatgyűjtés - mondta a főorvos.


Tavaly nagyon későn indult, de általában december elején kezdődik az influenzaszezon. A karácsonyi szünet idején van egy enyhülés, majd januárra-februárra éri el csúcspontját - ismertette.

Szerző:

PHARMINDEX Online