"Anti-Aging" Pill, ami szenzációt keltett egy amerikai orvoskongresszuson
Szeptemberben, a texasi San Antonio-ban tartották az amerikai Obesity Society 30. éves tudományos kongresszusát, a világ több, mint 500 e témában elismert obezitológusa részvételével. Általában a szorosan vett szakértőkön kívül az előadások másokat nem érdekelnek… Most mégis valami különös dolog történt ugyanis óriási hangzavar támadt a teremben: egy kettős vak klinikai vizsgálat eredményeinek ismertetése kapcsán. Egy oralisan alkalmazható kapszuláról szólt az előadás, amelyben új multikomponensű aminosavkészítmény a hatóanyag. Az eredmények szerint jelentős mértékben emelte a se-HGH szintet, mintegy 600%-kal (!). Csak nem az történt, hogy felfedezték az "örök ifjúság kútját…?"
Mi áll a szenzációszagú felismerés hátterében? Klinikusok, és a HGH-t alkalmazó betegek is tudják, hogy a magasabb HGH-szint csökkentheti a ráncosodást, a test zsírtartalmát, javíthatja az izomtömeget, erősítheti a csontozatot, javíthatja a szexuális vágyat, tehát egyfajta "fiatalító" ágensként is működhet.
Persze a tudományos eredményeknek mindig megvan a maguk sorsa. Ha ezt az előadást nem az ország egyik legelismertebb szaktekintélye tartotta volna, koránt sincs ekkora visszhangja az egésznek. Még a legszkeptikusabb résztvevők is orvosi mintákkal a kézben távoztak az előadóteremből… A vizsgálat eredményei valóban meggyőzőnek tűntek.
Másnap természetesen az újságok főcímei is erről szóltak: "Megvan végre az örök ifjúság forrása!" Hűtsük le egy kissé a kedélyeket.
Miről szól a történet?
A HGH-t illető közelebbi kutatások a 80-as években indultak. A szakértők természetesen tudták, hogy a HGH kulcsszerepet játszik szervezetünk működésének számos elemében. A jelen vizsgálat új vonásának az tekinthető, hogy egy aminosavkombináció mintegy hatszorosára emelte a HGH-szintet, és nem/csak fiatal egészséges sportolókban, hanem életkor, és más paraméterek alapján is teljesen átlagosnak tekinthető populációban. Ez azt is jelenti, hogy a hipofízis egy orálisan adható készítménnyel serkenthető, nem szükséges ehhez HGH-injekció.
Milyen problémákkal kell mégis szembenézni?
Először is, akárcsak a HGH-injekció, az új orális készítmény sem csodaszer, legfeljebb része lehet egy egészséges életmód-programnak, melyben megfelelően beállított diéta és kellő fizikai aktivitás is szerepel, és a készítmény rendszeres alkalmazása szükséges.
Érdekes tudnivaló, hogy a készítményt mindenképpen éhgyomorra kell bevenni, akár reggel (utána 2 óra szünet az első étkezésig), akár este (legalább 2 órával az utolsó étkezés után).
Természetesen az orális készítmény már most kevésbé költséges, mint a HGH-injekció.
http://media.prnewswire.com/en/jsp/latest.jsp?resourceid=5743257&access=EH
Alább közöljük az objektivitás miatt a kongresszuson elhangzott előadás abstract-ját is:
Magasabb HGH-szint egészséges önkénteseken, egyszeri dózis aminosav-kombináció adását követő 120 perc után
Charmaine Tam, William D. Johnson, Jennifer C. Rood, Alok K. Gupta, Frank L. Greenway Baton Rouge, L.A.
Ismert az aminosavkészítmények HGH-szekréciót fokozó hatása pl. atlétákon, előadóművészeken. Most ez a tudás azzal gyarapodhat, hogy a fentiek köre kiterjedhet bárkire, mivel a készítmény (és a következményes HGH-szint növekedés) javítja az izomtömeget, a bőr minőségét, és egyéb fiatalító jellegű hatásokkal is bír. A klinikai vizsgálat kettős vak, cross-over, randomizált, placebo-kontrollált vizsgálatként került elrendezésre. 16 egészséges önkéntesen (ebből 12 férfi, 32±14 év, 26.4±5.0 kg/m2 adatokkal). A se-HGH-szintet mérték 15-30-60-90 és 120 perccel az orális aminosav-kombinációs készítmény egyszeri dózisát követően (SeroVitalTM) melyben 1,2 g l-lysine és 1,2 g l-arginine szerepel. A kontroll csoport placebot kapott.
Az eredmények szerint a 120. percben mért HGH-szint 8-szorosára (!) emelkedett a kiindulási értékhez képest (0.17 to 1.33ng/ml) és ez szignifikánsan magasabb érték volt, mint placebo mellett. (P=0.01). Emellett az AUC-érték is szignifikánsan magasabb volt az aktív szer mellett [20.4 (95% CI: 19.9-21.0ng/ml) vs. 19.7 (95% CI: 18.7-20.6ng/ml); P=0.04]. Szerzők szerint ez eredmények megerősítik Isidori és mtsai korábbi eredményeit, és a fenti aminosav-kombináció szignifikáns módon emeli egészséges egyedekben a HGH-szintet. A tartós hatás vizsgálatát illetően természetesen további vizsgálatok szükségesek.
http://www.obesity.org/images/stories/obesity2012/2012_Abstracts.pdf
Szponzorált tartalom