Annak is jár nyugdíjkülönbözet, aki novemberben már nem jogosult ellátásra
Budapest, 2012. október 18., csütörtök (MTI) - Azok is megkapják visszamenőlegesen az 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést, akik novemberben már nem jogosultak nyugellátásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Ebbe a körbe tartoznak azok is, akik már nem minősülnek megváltozott munkaképességűnek, az időközben elhunytak után pedig az arra jogosult hozzátartozó igényelheti a kiegészítést.
Az emelés arra az időszakra illeti meg az érintetteket, amíg rokkantsági ellátásban részesültek vagy rokkantsági ellátásra való tekintettel kapták az özvegyi nyugdíjat.
Az Emmi arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintetteknek kérniük kell a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól az időarányos különbözetet, míg azok, akik novemberben is jogosultak nyugdíjra, automatikusan megkapják az idén január és október közötti hónapokra járó emelés összegét.
A kormány döntése értelmében 1,6 százalékkal nőnek novembertől a nyugdíjak; az érintettek visszamenőleg tíz hónapra a novemberre járó ellátással egyidejűleg, egy összegben kapják meg különbözetet. Az erről szóló kormányrendelet október 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben.
Ennek értelmében hivatalból emelni kell az öregségi nyugdíjat, a rehabilitációs járadékot, az özvegyi nyugdíjat, a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát, a korhatár előtti ellátást, a szolgálati járandóságot, az átmeneti bányászjáradékot, a balettművészeti életjáradékot, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a baleseti járadékot, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást és az önkormányzati képviselők közszolgálati járadékát.
Az emelés egy átlagnyugdíjasnál havonta 1.520, összesen tehát 15.200 forintot jelent.
Szponzorált tartalom