Alapellátási intézet: a bevételnövekmény egyes praxisok számára a fenntarthatóságot jelentheti

hirdetés

Budapest, 2012. augusztus 31., péntek (MTI) - Az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozásának 14 százalékos emelése egyes praxisok esetében a fenntarthatóságot jelentheti - mondta az Országos Alapellátási Intézet (OALI) főigazgatója pénteken az MTI-nek.


Mindig lehet azt mondani valamire, hogy kevés - fogalmazott Balogh Sándor, akinek a közlése szerint a most bejelentett alapellátási bevételnövekedés a mértékét illetően az elmúlt 20 évet tekintve benne van az első 5-ben.


A tavasszal bejelentett, az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének rendezésének első köréből a háziorvosok kimaradtak. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azóta többször megígérte, hogy a következő lépésben az alapellátás is sorra kerül.


Szócska Miklós csütörtökön jelentette be, hogy már novembertől 14 százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását. A mostani intézkedés a háziorvosok, a védőnők és a fogászati ellátások (területi ellátási kötelezettséggel rendelkező, alapellátást nyújtó fogászati szolgálatok, területi ellátási kötelezettség nélküli fogászati szolgálatok és a fogászati szakrendelések) körét érinti.


Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. A kormány döntése alapján az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és a korábbi béremeléshez hasonlóan beépül a jövő évi finanszírozásba is.


Balogh Sándor szerint az alapellátást érintő kormányzati bejelentés egy fontos gesztus a szakma számára, egy olyan ígéret, amelynek reális alapja van. Ez a bevételnövekedés nem fog minden gondot megoldani, de ez akkor is egy olyan többlet, amely a háziorvosi praxisok működését könnyebbé, az ellátás minőségét jobbá teheti - szögezte le.


Az emelés mértékét kevesellte az MSZP, az LMP és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke is. Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke egy csütörtöki egészségügyi rendezvényen nyilvánosan mondott köszönetet az egészségügyi államtitkárnak az emelésért, de megjegyezte: szeretnék, ha már szeptemberben megkezdenék a tárgyalásokat további, akár még erre az évre vonatkozó, valamint a jövő évre és 2014-re szóló jelentős, az alapellátás helyzetét stabilizáló felzárkóztatásról.


A Magyar Rezidens Szövetség pénteki közleményében azt írta: valóban nem elegendő az eddig bejelentett bérrendezés ahhoz, hogy megállítsák az orvosok elvándorlását, és "varázsütésre" megoldódjanak a problémák, de a lépés fontos jelzés valamennyi dolgozó számára.


A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke pénteken azt közölte, örömmel fogadták a bejelentést, hogy az alapellátás, így a védőnői szolgálat is már az idén részesül forráskiegészítésben. Csordás Ágnes megjegyezte: pályafutása alatt nem emlékszik "az egészségpolitika által tett ígéret ilyen gyors megvalósulására".

Szerző:

PHARMINDEX Online