A tradicionális kínai gyógyszerek globális kereskedelmének fellendítésére törekszik Kína
A tradicionális kínai gyógyszerek és szolgáltatások kereskedelmének fellendítésére világszerte tíz kereskedelmi központot hoz létre Kína a következő években - írja a sina.com kínai hírportál.
A kereskedelmi központok a tervek szerint az évtized közepére állnának fel, s azok elsősorban a délkelet-ázsiai, európai, közel-keleti és észak-amerikai piacokon való forgalom bővítését szolgálnák. A pontos helyszínekről egyelőre nem döntött a kínai vezetés, ezzel kapcsolatban jelenleg is folyik a piackutatás. A tradicionális kínai gyógyszerek kereskedelmének fellendítése mellett a központok a tudományos innovációt, az iparági tehetségek összegyűjtését is segítenék.
Emellett az intézmények a hagyományos kínai gyógyszerek és gyógymódok globális megítélésén is javítanának, az ugyanis az elmúlt év során komoly csorbát szenvedett. Tavaly május elsejével például egy közösségi irányelv-módosítás következtében a tradicionális kínai gyógyszerek és gyógynövények lekerültek az exportpiacok negyedét jelentő Európai Unió (EU) polcairól. Az új szabályozás értelmében a termékek forgalomba hozatalának engedélyezéséhez szigorú minőségi, így fizikai-kémiai, biológiai vizsgálatokat, farmakológiai és toxikológiai kísérletek szükségesek, ezen túl a törzskönyvezéshez igazolni kell, hogy az adott gyógyszer legalább 30 éve gyógyászati használatban van, és ebből legalább 15 éve az EU-ban. Legutóbb, április közepén ausztrál kutatók azt állították: a bevizsgált gyógyszerekben mérgező és allergén, valamint veszélyeztetett állatfajtáktól származó anyagokat is találtak.
A tradicionális gyógyszerek ugyanakkor a mai napig fontos exporttermékei az országnak: tavaly 2,33 milliárd dollár értékben adtak el belőlük az országon kívül, a gyógyszerekhez és gyógymódokhoz kapcsolódó szolgáltatások értéke pedig a 2,5 milliárd jüant (87,7 milliárd forint) közelítette.
Szponzorált tartalom