A magyar hatóságoknál nem jeleztek problémát a korábban beültetett csípőprotézisekkel kapcsolatban
A Daily Telegraph című brit lap szerdai tényfeltáró riportjában arról írt, hogy több európai ország - köztük Magyarország - egyes minőségtanúsító intézetei készek hamis eredetigazolásokat kiállítani potenciálisan veszélyes orvosi termékekre, amelyek így forgalomba kerülhetnek az Európai Unióban.
Az álcázott riporterek által bemutatott veszélyes csípőprotézist az egészségügyi szakemberek tervezték a lap által kezdett feltáró vizsgálat céljaira. Az újság szerint a protézis egy olyan, Nagy-Britanniában már betiltott típushoz volt hasonló, amely a hatósági gyanú szerint beültetése után mérgezéseket okozott.
Az egészségügyi államtitkárság az MTI-nek kifejtette: Magyarországon az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet szerint minden egészségügyi szolgáltató köteles jelenteni az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) orvostechnikai főosztályára minden orvostechnikai eszközzel történt váratlan eseményt, balesetet. A hivatal ezt a jelentést elküldi az orvostechnikai eszközök figyelőhálózatán keresztül az összes európai uniós tagország hatóságának, és viszont. Magyarországon az EEKH-hoz nem érkezett ilyen bejelentés - hangsúlyozták.
A tagországok jelentései alapján az adott eszközzel kapcsolatban lehetőségük van a magyarországi egészségügyi szolgáltatók tájékoztatására, vagy indokolt esetben az eszköz alkalmazásának, forgalomba hozatalának megtiltására. Azonban, mint kiemelték, az előzetes vizsgálatok nem igazolták, hogy a magyar kijelölt szervezetek megsértették volna a kijelölési eljárással és a tanúsítással kapcsolatos jogszabályi előírásokat, így nincs okuk feltételezni, hogy a Magyarországon beültetett protézisek nem megfelelőek - írta közleményében az államtitkárság.
Szponzorált tartalom