A magyar felnőttek 85 százalékát érinti a krónikus vénás betegség

hirdetés

Egy nemzetközi felmérés eredményei szerint a magyar felnőttek 85 százalékát érinti a krónikus vénás betegség, amely már nemzetközi szinten is az egyik leggyakoribb népbetegségnek számít - mondta Imrek Kornélia, a Servier Hungária Kft. vénás megbetegedések szakértője vasárnap az MTI-nek.


Idén is folytatódott "Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja", amely során 2010 és 2020 között kormányzati támogatással valamint európai uniós források igénybevételével, a Servier gyógyszergyár főtámogatásával az országban csaknem kétszáz helyszínen, mintegy 70 ezer ember komplex szűrővizsgálatát válik lehetővé, teljesen ingyenesen. A szűrőkamion vasárnap, Budapesten a Nyugati pályaudvarnál található bevásárlóközpont bejárata előtt végzett lakossági szűréseket.

Szlávik Péter, a gyógyszergyár kommunikációs vezetője sajtótájékoztatón elmondta: a gyógyszergyár kiemelten fontosnak tartja a megelőzést, ezért árbevételeinek 25 százalékát költi kutatási és fejlesztési tevékenységekre. Mint mondta: a prevenció a vállalat számára kiemelt terület, ezért is vállalták, hogy támogatják az országos szűrőprogramot. Az országot bejáró kamionban mintegy 30 féle - köztük az említett vénás - szűrésre van lehetőség.

Pécsvárady Zsolt, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház II. Belgyógyászat-angiológiai osztály vezetője az MTI-nek kiemelte: a legnagyobb probléma az, hogy bár sokan észlelik a vénás betegség tüneteit, azokat nem veszik elég komolyan. A jelenlegi gondolkodásban a vénás betegséget esztétikai problémának tekintik, nem tudják, hogy ez egy betegség, amelyet ha nem kezelnek időben súlyos szövődményekkel járhat - tette hozzá.

A krónikus vénás betegségnek sok stádiuma van. A betegség megfékezésére, visszafordítására kezdetben elegendő az "életmódterápia", ha az érintettek odafigyelnek testsúlyukra, és rendszeres mozognak. Később gyógyszeres kezelésre, akár sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.


A főorvos elmondta: már a betegség előrehaladott állapotára utal, amikor megdagad a láb, vizessé válik és megjelennek a visszerek; ekkor mindenképpen ajánlott orvoshoz fordulni. Akiknek a családjában már előfordult ilyen betegség, azoknak ajánlott a gyakoribb szűrővizsgálat - tette hozzá.

Imrek Kornélia az MTI-nek elmondta: bár a nőket, a hormonális hatások, szülések miatt némileg jobban, de a férfiakat is érinti a krónikus vénás betegség. Közölte, korábban azt gondolták, hogy ez az életkorral összefüggő betegség, és inkább csak az idősebbeket érinti, de a szűrőseknek köszönhetően kiderült, hogy a huszonéves korosztálynál is előfordulnak a krónikus vénás betegség tünetei.

Ezért is csatlakozott Magyarország ahhoz a nemzetközi felméréshez, amely során teljesen egységes protokollok alapján mérték fel a lakosság életminőségét, visszeres tüneteit, panaszait. Ebben a Servier támogatásával lezajlott programban mutattak rá arra, hogy a magyar lakosság milyen nagy arányát érinti a betegség. Elmondta azt is, a betegség előfordulása nemzetközi szinten is hasonló, 80-85 százalékos, ugyanakkor a visszeres tünetek miatti orvoshoz fordulásban Magyarország elmarad a nemzetközi átlagtól.

Szerző:

PHARMINDEX Online